Boris Johnson sajnálatát fejezte ki a járványban elhunytak miatt

MH/MTI
2023. december 6. szerda. 13:55

„El szeretném mondani, hogy megértem az áldozatok és családjaik érzéseit, és mély sajnálatomat szeretném kifejezni a fájdalmak, a veszteségek és a szenvedés miatt” – fogalmazott Johnson a várhatóan két napon át tartó meghallgatás első napján.

A miniszterelnöki pozíciót 2019-től 2022-ig betöltő Johnson azt követően mondott le, hogy botrány robbant ki az ő és más kormánytisztségviselők részvételével 2020-ban a Downing Streeten tartott partik miatt, melyek idején az ország nagy részén szigorú korlátozások voltak volt érvényben.

A bizottság már több, Johnsont bíráló tanúvallomást hallott; köztük olyanokat, melyekben a tanúk szerint a miniszterelnök kormánya tehetetlenségét emlegette a járvány idején.

Az egyik tanúvallomás szerint Johnson egy alkalommal megkérdezte, hogy el tudja-e pusztítani a vírusokat, ha hajszárítóval fúj be az orrába, az áldozatok családjai pedig a meghallgatáson ama kijelentésével is szembesíteni akarták, mely szerint egy második karanténnál még a magas halálozási arány is elviselhetőbb.

Helyszíni beszámolók szerint a meghallgatás alatt a családtagok a járványban elhunyt szeretteik képét emelték a magasba, egy tiltakozót pedig kikísértek a teremből.

A járvány előzményeinek, következményeinek és kormányzati kezelési módjának feltárását célzó vizsgálat október végén tartott ülésén Johnson ama megjegyzését is nyilvánosságra hozták, mely szerint a járvánnyal „a természet a maga módján intézkedett az idősek sorsáról”.

A nyáron kezdődött vizsgálat, amelynek elnöke Heather Hallett, az angol fellebbviteli bíróság nyugalmazott bírája, várhatóan 2026-ig tart, és több különálló részből – hivatalos elnevezéssel modulból – áll.

A koronavírusnak több mint 232 ezer halálos áldozata és több millió regisztrált fertőzöttje volt az Egyesült Királyságban.

Elolvasom a cikket