Iránban prostitúcióra való felbujtás gyanújával letartóztattak egy népszerű popsztárt

MH/MTI
2023. december 6. szerda. 11:49

Iránban prostitúcióra való felbujtás gyanújával letartóztattak egy népszerű, a teheráni rezsimet is gyakran bíráló popsztárt, aki évekig Isztambulban élt, és a török hatóságok nemrég adták ki Iránnak – derült ki az igazságügyi tárcához közel álló Mizán hírügynökség szerdai jelentéséből.

A tájékoztatás szerint a 36 éves Amir Hossein Maghsoudloo – művésznevén Amir Tatalu – ellen több panasz érkezett a bírósághoz, köztük 18 év alatti lányoktól és családjaiktól. A hírügynökség úgy tudja, a popsztár „a romlást és a prostitúciót terjesztette”, és több alkalommal kiskorúakat is meghívott isztambuli házába.

Makszudlu 2018-ban ment Törökországba, miután nem kapta meg hazájában a zenészi engedélyt, dalait ugyanis erkölcstelennek és „nyugatosnak” minősítették. Távozása előtt már meggyűlt a baja a hatóságokkal, többször vették őrizetbe.

A rapperként is tevékenykedő énekes többször bírálta a teheráni rezsimet is, elsősorban az iszlám köztársaság sajtószabadságot korlátozó intézkedéseit és jogsértéseit.

Elolvasom a cikket