Nemzetközi tudóscsoport: Fennáll a veszélye annak, hogy tönkremegy öt természeti rendszer a Földön

MH/MTI
2023. december 6. szerda. 22:52

Fennáll a veszélye annak, hogy az ember okozta klímaváltozás miatt végérvényesen tönkremegy a Föld természeti rendszerei közül öt, például óriási jégtáblák olvadnak el, és óceáni áramlatok változnak meg. Ezt állapította meg kétszáz tudós, akiknek csoportja az ENSZ idei éghajlatváltozási csúcstalálkozóján (COP28) szerdán mutatta be jelentését. A német kormány pedig azt jelentette be Dubajban, hogy globális klímastratégiát készített.

A tudósok jelentésükben 26 földi rendszert vizsgáltak, és ezek közül öt esetében állapították meg, hogy a felmelegedés hatására közel kerültek ahhoz, hogy végleg tönkremenjenek: ezek közé tartozik a grönlandi és a nyugat-antarktiszi jégtáblák olvadása, a melegvízű korallzátonyok elhalása, a permafroszt felengedése és az egyik észak-atlanti óceáni áramlat megváltozása. „Ennek a visszafordíthatatlanságnak a veszélye olyan nagy, amekkorával még soha nem szembesült az emberiség” – jelentette ki Tim Lenton, a jelentés vezető szerkesztője, az exeteri egyetem egy tudósa. „Ha ezek a folyamatok valóban elérik a visszafordíthatatlanság állapotát, akkor dominóhatást válthatnak ki, és egyebek között teljes ökoszisztémák mehetnek tönkre” – tette hozzá.

A jelentés több szerzője szerint egyes földi rendszerek tönkremenetelét már nem is tudja megakadályozni az emberiség.

A jelentés pesszimista hangvételét azonban mérséklik bizonyos pozitív folyamatok – mint például a fosszilis energiahordozók kivezetése vagy a növényi alapú táplálkozás -, amelyekről szintén beszámoltak a tudósok. „Az emberi történelemben nagyon sok hirtelen társadalmi és technológiai változás történt már” – mutatott rá Steve Smith, szintén a nagy-britanniai egyetemtől.

A német kormány frissen bemutatott, 74 oldalas globális klímastratégiája szerint a klímaválság és annak végzetes következményei elleni küzdelem „az emberiség központi feladata ebben az évszázadban”.

Német kormánytisztviselők a stratégiai dokumentumot úttörő megközelítésnek nevezték, Jennifer Morgan, Németország klímamegbízottja pedig egyenesen a „világ legátfogóbb stratégiájaként” említette dubaji előadásában. Morgan szerint a stratégia nagyobb átláthatóságot teremt a Berlinben már korábban kitűzött célok között.

Elolvasom a cikket