Minden eddiginél többen vágtak át idén a panamai dzsungelen, hogy az Egyesült Államokba jussanak

MH/MTI
2023. december 7. csütörtök. 14:02

Juan Manuel Pino panamai közbiztonsági miniszter tájékoztatása szerint tavaly egész évben csupán fele ennyien, körülbelül 248 ezren vágtak neki a veszélyes, több napos útnak.

A dzsungelben, melyen át mintegy 265 kilométert kell nehéz terepen megtenniük az embereknek, a vadállatok mellett bűnbandák is tanyáznak, melyek tagjai rendszerint pénzt követelnek az áthaladásért.

Luis Eguiluz, az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű nemzetközi segélyszervezet munkatársa sajtóközleményben aláhúzta, hogy a dzsungelen eddig összesen átkelők száma 11 százalékkal több, mint Panama teljes lakossága, mely körülbelül 4,3 millió.

„Példa nélküli válságról van szó, mely nem kapott elég figyelmet sem globális, sem régiós szinten” – tette hozzá sajtóközleményben.

Az emberek nagy része venezuelai, de akadnak köztük ecuadoriak, haitiak, kínaiak, vietnamiak és afgánok is, valamint több afrikai országból is ezen az úton igyekeznek az Egyesült Államokba jutni.

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) egyik munkatársa, Olivier Dubois felhívta a figyelmet, hogy a sok ezer, életét kockáztató embernek segítségre, a többi között védelemre van szüksége, kiemelve, hogy sokan családjukkal együtt vágnak neki az útnak, melyen többeket elrabolnak, megerőszakolnak vagy más bűncselekményeket követnek el ellenük.

A panamai kormány szeptemberben bejelentette, hogy a többi között rendelkezést hozott az országba illegálisan belépők kitoloncolására.

Elolvasom a cikket