Minden teszten átment a világ leggyorsabb elektromos kompja

Sorozatgyártásba kerül a Candela Technology AB nevű vállalat különleges kompja, a P-12 Shuttle – írta meg a liner.hu. A jármű elektromos üzemű, és kategóriájában a leggyorsabb a világon. Arra tervezték, hogy a Svédország mellett lévő szigetek között szállítsa az utasokat.

A cég szerint – olvasható a cikkben – a Candela P-12 a maga 55,5 km/h sebességével nemcsak a leggyorsabb ilyen hajó a világon, hanem egyúttal a leghatékonyabb is. Egyetlen töltéssel akár 92 km megtételére is képes, és menet közben kiemelkedik a vízből, így jelentősen csökkenti a közegellenállást, ami gyorsabb haladást tesz lehetővé.

Fejlett számítógépes rendszere kiszámolja a szél sebességét és a hullámok magasságát, és azok hatását a hajótest koordinálásával igyekszik kiküszöbölni. Ennek eredményeként az utasoknál jóval kisebb a tengeri betegség kialakulásának esélye.

Amúgy harmincan utazhatnak vele egyszerre. Az ára 1,7 millió euró körül mozog. De lesz belőle egy kisebb, Business változat is, a P-12b, amelyre 12–20 fő fér fel. Ennek az ára egyelőre nem ismert.

A tervek szerint 2024-ben az alapváltozat szolgálatba is áll.

Objektum doboz

Elolvasom a cikket