A portál beszámolója szerint a kiadvány azzal kezdődik, hogy meghatározza, kik is, mik is a transznemű emberek, és hogyan lehet felismerni a transzgyerekeket. Rögzíti azt is, hogy „a nemi önkép sokszínűsége mindig is jelen volt”, nem kell aggódni, nem valami újmódi bolondságról van szó. A szerzők szerint, ha a szülőkben, testvérekben vagy a társadalmi környezetben bizonytalanságot vált ki a gyermek transzneműsége, az „részben a hiányzó háttértudás miatt van így”.
A füzetben egyéni történeteket is bemutatnak, például a hároméves Alexét, akinek a szülei számára „sokk volt, amikor rájöttek, hogy gyermekük nem érzi magát a születési anyakönyvi kivonatában szereplő nemhez tartozónak”, ráadásul „családjukban és a szomszédságukban előítéletekkel és sértő megjegyzésekkel találkoztak”. A történet azonban jó véget ért, mert „a szakmai tanácsadás, az eszmecsere más, hasonló helyzetben lévő családokkal és Alex óvodájának pedagógiai szakembereivel folytatott beszélgetések segítettek nekik abban, hogy elfogadják és támogatóan kísérjék gyermekük fejlődését”.
Az AWO és a német családügyi minisztérium leszögezik: „a transzgyermekek azt szeretnék, hogy fogadják el őket úgy, ahogy vannak”. Ehhez pedig a sokszínűség iránt elkötelezett óvodáknak és óvodapedagógusoknak is sok mindent meg kell tenniük.
Szükség van például arra, hogy alapos tudással rendelkezzenek a transzneműségről és a transzgyermekekkel, valamint testvéreikkel való érzékeny bánásmódról, rendelkezzenek a külön transzok számára fejlesztett játékszerekkel, könyvekkel és így tovább.
A Mandiner végül megjegyzi, hogy a „szabadságpárti-demokratikus szocializmus” elvét valló AWO a tavalyi évben majdnem 92 százalékban magán- és közpénzből származó támogatásokból gazdálkodott, és több mint 18 ezer szociális intézményt tart fenn Németország-szerte.
