Kijevben attól tartanak, hogy az ukrajnai magyar közösség „kicsiben ugyanolyan lesz, mint az oroszok az ország keleti felében”

Az ukrajnai magyarok a középpontba kerültek, miután Orbán Viktor arról beszélt, hogy megakadályozza Kijev uniós tagságát. A The Guardian tudósítója, Shaun Walker a Kárpátaljai magyarok körében azt tapasztalta, hogy a helyi magyarság kevésbé érzi magát érintettnek a háborúban, és inkább támogatja a magyar kormányfő álláspontját – írja a Mandiner.hu.

A lap szerint a helyzet Kijevben aggodalmat kelt, mivel attól tartanak, hogy a magyar közösség hasonló sorsra jut, mint az orosz etnikum az ország keleti részén, és eszközként szolgálhat egy ellenséges hatalom számára, hogy az kihasználja a jogokkal kapcsolatos aggályaikat, és azokra hivatkozva támadja az ország szuverenitását.

A lap szerint Orbán az egyetlen európai vezető, aki továbbra is baráti kapcsolatot ápol Vlagyimir Putyinnal.

Sok magyar számára az erősödő ukrán nemzeti büszkeség aggodalmakat vet fel az erőszakos asszimiláció lehetőségével kapcsolatban, írja a lap. A kisebbségi nyelvtörvény ügyében az aggályok részben megalapozottak, de miután Ukrajna láthatóan eleget tesz annak, amit Orbán évek óta kér tőle, a miniszterelnök most az ország uniós csatlakozását célozta meg.

Elolvasom a cikket