Ő lett az első nyugati ember a századok során, aki megszemlélte a szép, rózsaszín várost. Néhány évvel korábban került egy brit intézet hivatalába, amely Afrika ismeretlen sarkait kutatta fel.
„Az európai gyarmati terjedés évei voltak ezek Afrikában és Ázsiában. A Nyugatot akkoriban, a racionalista felvilágosult Voltaire fiaként – amely egészen az ipari forradalom gőzéig vezette őt – már nem bűvölte el annyira a legendás Ezeregy éjszaka Kelete” – helyezi kontextusba a felfedezést Carlos Buenacasa professzor, a klasszikus és késő ókori világ szakértője.
Utazása előtt Burckhardtnak lelkiismeretesen fel kellett készülnie. Abban az időben egyáltalán nem volt könnyű nem muzulmánként belépni azokra a területekre. Egyrészről az Oszmán Birodalom bármilyen behatolást az európai országok próbájának tekintette arra, hogy gyarmatokat hozzon létre területein (amely a mai Törökországot, a Közel-Kelet országait, mint Izrael, Líbia, Szíria és Jordánia; Egyiptomot és részben Szudánt és Szaúd-Arábiát ölelte fel).
Másrészről a nyugatiakat egyfajta hitetlennek tekintették, akit a Közel-Kelet kincsei és gazdagsága vonzott oda. Burckhardt tanult arabul, ismerte a Koránt és a muzulmán hagyományokat, és éveken keresztül utazott egyedül Szíriától Egyiptomig, egész Jordániát átszelve.
Ott hallott egy régi városról, amelyet a Szik-szurdok keskeny hegyszorosának sziklás falából vésték ki, és a rózsaszín és vörös hihetetlen színeiben pompázik. Burckhardt, aki egy Ibrahim ibn Abdallah nevű muzulmánnak adta ki magát, zarándoknak öltözött, felbérelt egy idegenvezetőt, akinek két régi patkóval fizetett, és előkészült az oda vezető útra azzal az ürüggyel, hogy egy kecskét szeretne feláldozni Áron próféta, Mózes testvérének sírjánál. Állítólag a sír nagyon közel feküdt a legendás városhoz. Így történt, hogy a svájci kutató rátalált Petrára, a nabateusok fővárosára.
A felfedezés híre futótűzként terjedt az európai kutatók között, akik a Közel-Keleten és Egyiptomban rendezkedtek be. Abban a korszakban Muhammad Ali pasa, Egyiptom oszmán helytartója modernizálni kívánta az országot, ezért befogadta a nyugati tudósokat és kutatókat. Ezek rövidesen elkezdtek Petrába utazni annak ellenére, hogy milyen kockázatokat kellett elviselniük, mivel a térség beduin törzsei nem fogadták el a külföldiek jelenlétét.
Az első látogatók jegyzeteket és rajzokat készítettek, amelyeket utána elküldtek Európába, és amellyel a Nyugat képzeletét táplálták, vágyat keltve a lenyűgöző mítosz iránt. Kik voltak a nabateusok? Miért tűntek el? Honnan ered ez a misztikus civilizáció?
A nabateusok eredete
Nagy hegyek és mély szorosok által átszelt dombok között emelték Petra városát, a nabateus királyság fővárosát. Az ezt körülvevő rejtély nagyrészt annak köszönhető, hogy sok kérdés maradt még megoldatlanul, kezdve a város építőinek kilétével.
Egyértelműnek tűnik, hogy arámi nyelvet beszéltek, de az mégis ismeretlen, hogy kik is voltak pontosan, honnan jöttek, és mennyi időt töltettek itt letelepedve. Mások felvetik annak lehetőségét, hogy egy, a Perzsa-öböl partja közeléből eredő nomád nép volt, amelyik a mai Jordániába költözött, és idővel létrehozta Petrát.
A görög történetíró, Diodórosz volt az első, aki írásban megemlítette a nabateusok létezését. Szövegeiben úgy írja le Petra városát az i. e. 4. századból mint egy helyet, ahol a karavánok áthaladtak, és ahol menedéket találtak a nomád törzsek, akik a szabad ég alatt éltek, és elsősorban birkák és tevék gondozásával foglalkoztak.
Diodórosz azt is megemlíti, hogy holt-tengeri szurokkal, valamint értékes fűszerekkel, mirhával és tömjénnel kereskedtek, az Arab-félsziget termékeivel.
Ez a leírás szemben áll azzal, amelyet a görög geográfus, Sztrabón adott három századdal később. A történetet egy barátjától, a filozófus Athénodórosz Kananitésztől hallotta, aki a keresztény korszak kezdete körül látogatta meg Petra városát, és Sztrabónnak egy nagy metropoliszról számolt be, amely gazdag, és királyok irányítják, lakosai díszes sziklaházakban laknak, és a város bővelkedik birka-, szamár- és tevenyájakban.
Elmagyarázza, hogy a nabateusok földművelők voltak, és annak ellenére, hogy a sivatag közepén éltek, rendelkeztek annyi felszíni vízzel, hogy kerteket is fenn tudtak tartani.
Ez a változás Petra leírásában feltételez egyfajta fordulatot, amelyet a város néhány századon keresztül élt át. Eközben a közel-keleti kereskedelmi kapcsolatok központjává vált.
Menedékből város
Ez a fordulat mindenekelőtt a nabateusok ügyességének és elmésségének köszönhető. Hasznot tudtak húzni a kevésbé előnyös földrajzból, és fejlett kereskedelmi meglátásaik voltak. A korszak többi virágzó városával ellentétben Petra nélkülözte a vizet és egy oázis létesítéséhez szükséges feltételeket.
Azonban a nabateusok kifinomult rendszereket találtak ki, hogy kihasználják a kilométerekkel messzebb felbukkanó forrásokat, amelyek vizét a városba vitték, ahol szabadtéri medencékben vagy kőlapokból álló, zárt ciszternákban tárolták.
Rendezett módon még az utolsó csepp esővizet is összegyűjtötték. Így garantálták a több ezer lakó ellátását, és a városba érkező karavánok élelmezését, amelyek hónapokon keresztül szelték át a sivatagot. Ezek luxuscikkeket szállítottak Arábiából, Indiából, sőt, még Kínából is.
Sztrabón szerint rengetegen voltak, és ez alatt annyi embert és tevét értett, hogy seregnek tűntek. Petra környékén ütöttek tábort, karavánszerájokban, ahol bőségesen találtak ételt és italt, és ahol felszerelkezhettek eleséggel. Az idő elteltével a városban, ahol az adásvételi ügyleteket lebonyolították, kereskedő- és hitelezőirodákat létesítettek.
Azokon a földeken, ahol a nabateusok éltek, az Araván völgyében rezet bányásztak, a Holt-tengerből pedig szurkot termeltek ki, amelyet Egyiptomban adtak el, ahol a halottak bebalzsamozására, valamint a hajók réseinek eltömítésére használták. Csak ezekkel kereskedve azonban a nabateusok nehezen értek volna odáig, hogy egy fejlődő birodalmat hozzanak létre. Így szerencséjük fellendítését a karavánokban látták.
A nabateusok viselték gondját a mindenféle javaknak attól kezdve, hogy beléptek a királyságukba, és azokat tovább exportálták a Földközi-tenger kikötői felé, főleg Gázába és Alexandriába.
Ténylegesen a legfontosabb út, amelyet létesítettek, a gázai volt. Onnan hajókon Görögországba és Itáliába küldték a termékeket, ahol túlzó összegeket fizettek értük. Ebből eredt a sivatagi királyság növekvő gazdagsága.
Irigy szomszédok
A gazdasági fordulattal párhuzamosan társadalmi és politikai is végbement. Az i. e. 3. és 1. század között a nabateusok a törzsi rendszerből – amelyben a főnök vagy phülarkhosz, aki hatalmával a vele egyenlőkkel tárgyalt – egy másikra, a szomszédjaik hellenisztikus monarchiáján alapulóhoz hasonlóra tértek át, olyanra, mint Egyiptomban vagy a szeleukidák Szíriában. Addig, amíg el nem tűntek, a nabateus királyság határai jelentősen módosultak; beletartozott az Arab-félsziget északkeleti része, a Negev-sivatag és az Edom-síkság, valamint a Holt-tenger déli részéig fekvő terület.
Az i. e. 9. és i. sz. 40. közé eső periódusban érte el Petra királysága maximális ragyogását, és ekkor építették meg a nabateusok legambiciózusabb és legfontosabb terveiket. Ebben az időszakban ellenőrizésük alá vonták Szíriát és Gázát. Mivel gazdagsága a kereskedelmen alapult – jegyzi meg Carlos Buenacasa –, a külpolitikájában kerülte a tengerparti összeütközéseket, habár kihasznált minden szerencsés körülményt arra, hogy észak felé bővítse határait. „Érdekükben állt jó viszonyt létesíteni azokkal a területekkel, amelyekkel kereskedtek, és akiktől gazdagságuk függött. Amikor feszültség keletkezett, a nabateusok úgy döntöttek, inkább fizetéssel oldják meg a konfliktust” – magyarázza Buenacasa.
A nabateusok szerencséje azonban gyorsan változott. Gazdagságuk odavonzotta a rómaiak kapzsiságát. A várost számos alkalommal támadták meg, amelyek károkat okoztak, habár a rómaiak nem tudták bevenni a térség egyedülálló földrajzi adottságai miatt, amelyek Petra legjobb védelmét jelentették. Ennek ellenére i. sz. 106-ban Traianus császárnak sikerült elfoglalni a nabateus királyságot, és új provinciát hozott létre, Arabia Petraea néven. Carmen Blánquez ókortörténész, a madridi Complutense Egyetem tanára szerint „nincs semmilyen jele ellenállásnak a nabateusok részéről, sem hivatalos, sem népi, csak a csend egy királyság eltűnése felett, amely több mint három évszázadig létezett”.
Róma addig tisztelte Petrát, mert biztosította számára a luxuscikkeket, amelyekről nem akart lemondani. Ez csak azért volt, mert nem ismerte azok eredetét. Ahogy ráakadtak termelői területekre, mint Arábia déli része, a rómaiak a tengeri utat helyezték előtérbe. Ami a karavánutakat illeti, amelyek a Vörös-tengertől utaztak, Traianus eltérítette őket azért, hogy Akaba kikötője a szíriai Boszrával kerüljön kapcsolatba. Mindez Petrának, mint kereskedelmi nagyhatalomnak a vég kezdetét jelentette.
A nabateusok fővárosa fennmaradt, habár másodlagos várossá vált. A 4. században egy adminisztratív újraszervezés Petrát provinciai központtá tette meg, ráadásul egy új provincia,a melyet Palaestina Tertiának hívtak, metropolisz címét is megadta számára. Még később, amikor a kereszténység megérkezett a térségbe, Petra püspöki székhely lett.
Valóban, az ezekből az évekből származó templomok, amelyek megőrződtek a városban, mozaikokkal gazdagon díszítettek, amely megmutatja a város jelentőségét a Bizánci Birodalom korában. 630-ban a terület iszlám fennhatóság alá került, habár erről az időszakról alig maradtak adatok. Ekkor a nabateusok teljesen beolvadtak a környező lakosságba. Bizonyára az őslakos népesség összekeveredett az arabokkal egészen addig, amíg nem maradt semmilyen nyomuk.
747-ben egy erős földrengés rázta meg a térséget, amely a még Petrában maradt lakosokat is távozásra késztette. Ettől kezdve egészen a 13. századig csak nagyon keveset tudni arról, ami ott történt. Lehetséges, hogy a középkor alatt teljesen sivatagossá vált. 1276-ban Az-Záhir Bajbarsz (I. Bajbarsz) mameluk szultán, Egyiptom és Szíria uralkodója történetíróján keresztül mesélte, hogy látta a várost. Megemlíti a kőből kivésett, gazdagon díszített házait, Áron sírját és egy erőd romjait… De nem mond semmit a lakói felől. Ezek után a nabateusok és Petra városa újra a feledésbe merült egészen addig, amíg a 19. században újra fel nem fedezte Burckhardt.
Romantikus sors
A romantika, ami még megmaradt belőle, a várost első számú úti céllá emelte nemcsak a kutatók, hanem írók, festők és jómódú turisták számára is. Akkora volt az érdeklődés a Kelet iránt a nyugatiak részéről, hogy még túrákat is szerveztek. E mögött a térség arabjai álltak, akik pénzkereseti lehetőséget láttak ebben.
A drogmanok idegenvezetők voltak, tolmácsok és mindenesek, akik elkísérték a látogatókat, és táplálták fantáziájukat. Legendákat meséltek a nabateusokról, és vázolták elbeszéléseiket az élvezetekről vagy a halálról. A történetek szaporodása további szárnyakat adott az elveszett civilizáción nyerészkedésnek. Így született a hatalmas mítosz Petra körül, amely napjainkig életben maradt.
A sugallat miatt a nyugati irodalom, valamint a turisták is szabadjára engedték a történetet. „Rózsavörös város – feleannyi idős, mint az örökkévalóság”, mondta a brit költő, John William Burgon 1840-ben néhány verssorban, amelyek meghozták szerencséjét. Mindennek ellenére, és mint annyi más író, Burgon sosem járt ott. Csak „álmodott” vele.
Carlos Buenacasa szerint a vonzalomban, amelyet érzett – és érez – a Nyugat Petra iránt, fontos szerepet töltött be az eredetiség. Habár érintkezik a római korral, nincs még egy olyan város a mediterrán térségben, amely hasonlítana rá, ami a Szik hegyszorosának szívében rejtett elhelyezkedésével, valamint újrafelfedezésének bizonytalanságaival együtt mindenféle legendát engedett útjára. Az a tény, hogy ilyen lassan és adagoltan kaptak információkat a nabateusokról és a városról, hozzájárult a megbabonázottság növeléséhez, teszi hozzá a történész.
Veszélyben a város?
Petrát 1985-ben az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította, és 2007 óta tagja a világ újabb hét csodájának, ráadásul Jordánia egyik legkiemelkedőbb műremekei (díszei) közé tartozik. Ennek ellenére a város bizonyos veszélyekkel néz szembe.
A rideg klíma miatt féltik megőrzését. Az esők és szelek port és homokot hordanak, ezzel erodálva az emlékművek homlokzatát. A turizmus is pusztítja a területet. Látogatók ezrei érkeznek a városba a Szik torkán keresztül, lóháton, a mozgás pedig felveri a port, amely végzetes a homlokzatok megőrzését tekintve.
1989-ben Ammánban, Jordánia fővárosában létrehozták a Petra National Trust alapot, Núr királyné támogatásával. Célja a város megőrzésének biztosítása. Ebből a feladatból kiveszi részét a jordán kormány, valamint az UNESCO is. Ha nem sikerül enyhíteni a bomlást, amivel szembenéz Petra, a rózsaszínű sivatagi város újra elveszhet, ebben az esetben azonban véglegesen.
