Női kézi vb – Golovin Vlagyimir: hittük, hogy 15 perc alatt tudunk csodát tenni

MH/MTI
2023. december 11. hétfő. 22:51
Frissítve: 2023. december 11. 22:55

„Bármit gyakoroltunk és beszéltünk meg, a mai napon negyven percen keresztül nem voltunk jók taktikailag. Az utolsó húsz percre viszont váltottunk a kicsit eltolt öt-egyes védekezésre, amit tegnap gyakoroltunk a Montenegró-Horvátország mérkőzésből tanulva, de nem gondoltam, hogy az utolsó húsz percet folyamatosan így kell védekeznünk” – fejtette ki.

„Két szerzett labda akkora erőt adott, hogy elhittük, tizenöt percben is tudunk csodát tenni. A végén mindenki hozzá tudott tenni védekezésben és támadásban is. Kiemelhetjük Böde-Bíró Blankát is, aki hetest és ziccereket hárított, ami még egy kis pluszt adott, hogy higgyünk” – emelte ki kapusát Golovin. – „A sport olyan, hogy szerencse kell hozzá. Most hozzánk is pártolt, és ugye mondják, hogy ahhoz szegődik, aki többet tesz érte.”

A szövetségi kapitány elárulta: védekezésben tervben volt, hogy keresni fogják a testkontaktust, ennek ellenére a horvátok negyven percig azt csinálták, amit akartak, a záró húsz percre viszont úgy lezárták a területeket, hogy nem volt levegő a horvát játékosok körül.
„Megvoltak az ütközések, a megállító faultok, ketten voltunk egy emberen, nem ment tovább a labda, a védekezésben ez a jó mentalitás azt eredményezte, hogy az addig nyugodtan játszó horvát válogatottat zavarba hoztuk. Nagyon egységesek voltunk a végén. Nálunk nincs most olyan játékos, aki egyedül meg tud nyerni meccseket, csapatként viszont sok mindenre képesek vagyunk” – fogalmazott. Kiemelte: nagyon örülnek a győzelemnek, amely lehetővé tette az olimpiai selejtezőtornán való részvételt.

„Folytatnunk kell az elkezdett munkát, úgy látom, hogy nem hiába dolgoztunk ennyit” – zárta gondolatait.

Elolvasom a cikket