7 első hallásra kicsit furcsa, de ma is jó szolgálatot tevő népi gyógymód

Horzsolódás, vízhólyag – Ha egy esés következtében lehorzsolódik a térde, a könyöke, vagy feltörte a lábát a cipő, és vízhólyag lett rajta, tegye rá a tojás héjának belső hártyáját.

Zeller a rossz leheletre – A rossz lehelet könnyen megszüntethető, ha időnként elrágcsál egy-egy kisebb darab zellerszárat

Kövirózsa leve fülfájás ellen – Egy kisebb vattadarabra csepegtessünk 3-4 cseppet a kövirózsa pozsgás levelének nedvéből, és tegyük a fülbe. Fájdalomcsillapító és antibakteriális hatású.

Csalán hajhullás ellen – Forraljunk fel egy csésze vizet, majd adjunk hozzá 2 teáskanál szárított csalánt. Feddjük le, hagyjuk tíz percig állni, majd szűrjük le. A keletkezett lével öblítsük le a hajunkat. A nedves hajra tekerjünk törölközőt, és hagyjuk rajta min. 10 percig, hogy minél jobban hatni tudjon a csalános főzet..

Szódabikarbóna húgyúti fertőzésekre – Egy pohár vízben keverjünk el egy teáskanál szódabikarbónát, és igyuk meg. Nagyanyáink szerint ez a legjobb módszer arra, hogy megszabaduljunk a húgyúti fertőzést okozó kórokozóktól.

Szárított sárgabarack emésztési zavarok esetén – Étkezés után 2-3 szem szárított sárgabarackot kell megenni. Ez nagyon jó hatással van az emésztési problémákra, magas rosttartalma miatt pedig megakadályozza a puffadást is.

Burgonya vagy vöröshagyma a csípések ellen – Ha megcsípte egy pók vagy egy szúnyog, dörzsölje be a csípést egy szelet nyers burgonyával, vagy egy szelet vöröshagymával. Az a legjobb, ha rá tudja kötözni és addig ott hagyni, amíg el nem múlik a fájdalom vagy a viszketés.

Elolvasom a cikket