„A brüsszeli bürokraták elmerülnek a korrupciós ügyek mocsarában”

MH/MTI
2023. december 13. szerda. 22:12

Az Európai Parlament (EP) szerdán az európai intézmények átláthatóságának és elszámoltathatóságának megerősítését célzó intézkedések eredményeiről tartott vitát.

Tóth Edina, a Fidesz EP-képviselője plenáris felszólalásában botrányosnak nevezte, hogy egy évvel a legsúlyosabb brüsszeli korrupciós eseteket követően még mindig nincs semmilyen előrelépés a baloldalt érintő szégyenteljes ügyekben.

A képviselő szerint jelenleg a politikai befolyásvásárlás korrupt rendszere működik Brüsszelben, amelynek hol a Soros-birodalom, hol pedig harmadik országok a haszonélvezői.

Az EP-képviselő szerint látszatintézkedések helyett valódi intézkedésekre van szükség, mivel a javasolt bürokratikus szabályok nem oldják meg a problémákat.

Elmondása szerint az érintett baloldali képviselők továbbra is az Európai Parlamentben ülnek és szavaznak. Brüsszel és a baloldal erőfeszítései még most is arra irányulnak, hogy áljogállami kérdésekkel tagállamokat ítéljenek el, a korrupciós ügyeket pedig elfedjék – tette hozzá.

A fideszes politikus kiemelte: a korrupció visszaszorítására megalkotott uniós intézményrendszer teljesen elbukott. Aggodalomra ad okot, hogy míg az EU-nak számos, kifejezetten az uniós intézményekben történő korrupció vizsgálatára létrehozott intézménye van, mégsem vették észre a baloldali korrupciós tevékenységet. Ezt a rendszert meg kell változtatni!- hangoztatta.

„Alapvető politikai változásra van szükség, a brüsszeli mocsarat le kell csapolni a következő európai parlamenti választáson!” – zárta hozzászólását.

Elolvasom a cikket