Gál Kinga szerint az EU-ban nincs egység Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatban

MH/MTI
2023. december 13. szerda. 13:52

A képviselő szerint ez a döntés nincs előkészítve, és bizonytalan, milyen következményekkel jár egy ekkora méretű és egy háborús gazdasági-politikai helyzetben lévő ország felvétele az EU-ba.

Gál Kinga kiemelte: Magyarországra nézve az ukrán csatlakozás súlyos következményekkel járna.

Arra is rámutatott, hogy a bővítéspolitikában mindig is az egységes feltételrendszert hangsúlyozta az Európai Unió. „A Nyugat-Balkán esetében nem lép előre a bővítési folyamat, mert nem minden feltételt teljesítettek, viszont Ukrajna még azt a hét feltételt sem teljesítette, amit az EU előírt a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez. Ennek ellenére az Európai Bizottság már elkezdené a csatlakozási tárgyalásokat” – hívta fel a figyelmet.

Gál Kinga szerint egyértelmű, hogy Ukrajna nem felel meg a tárgyalások megkezdéséhez kapcsolt feltételeknek, például azért sem, mert nem rendezte a kisebbségi jogok helyzetét. Úgy vélte, Ukrajnával kapcsolatban az EU kettős mércével mér, és az emberek megkérdezése nélkül, politikai nyomás révén hozott elhamarkodott döntést.

„Az EU már úgy kezdené el a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával, hogy elmulasztott stratégiákat kidolgozni és hatásvizsgálatokat készíteni. Például a közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, hogy az unió lakosságának nagy része egyáltalán nem támogatja a tárgyalások megkezdését Ukrajnával” – emelte ki Gál Kinga.

Elolvasom a cikket