Hidvéghi Balázs: A szlovák kormány által előterjesztett büntetőjogi reform Szlovákia belügye

MH/MTI
2023. december 13. szerda. 22:56

Reynders szerint a Robert Fico vezette új szlovák kormány mandátumuk lejárta előtt menesztette az igazságügyi tanács három tagját, jóváhagyta a büntetőtörvénykönyv módosítására vonatkozó javaslatot, amely egyebek között megszüntetné a korrupció kivizsgálására és üldözésére szakosodott különleges ügyészi hivatalt. Ezek egyúttal a korrupcióval kapcsolatos bűncselekmények szankcióinak csökkentését is jelentik, ami további aggodalmakat vetett fel – hívta fel a figyelmet.

Emlékeztett arra, hogy az Európai Bizottság december 5-én levelet küldött a szlovák hatóságoknak, és ebben arra kérte őket, hogy tartózkodjanak az általuk tervezett igazságügyi reformok megvalósításától. Hozzátette: az is aggályos, hogy ezt a reformot a szlovák törvényhozás gyorsított eljárásban tárgyalná, és a tervek szerint már jövő január közepén hatályba lépne.

Reynders rámutatott: fontos, hogy minden büntetőjogi reform megfelelő biztosítékot tartalmazzon a folyamatban lévő büntetőügyek folytatásához, különösen a magas szinteket érintő korrupcióval kapcsolatban, valamint az igazságszolgáltatás függetlenségének és az ügyészség autonómiájának garantálásához. Az uniós biztos szerint probléma az is, hogy a reformok széleskörű jellege ellenére úgy tűnik, a tervet szakmai konzultációk nélkül készítették el.

Az uniós biztos azt is megjegyezte, hogy a szlovák kormány a múlt héten hagyta jóvá a tanúvédelemről szóló törvény módosításának javaslatát, de ezt is gyorsított jogalkotási eljárás keretében terjesztette a parlament elé. Mint mondta, a szlovák kormány válaszolt a bizottság kérdéseire aggályaival kapcsolatban, és ezt a testület figyelembe fogja venni az értékelés során, továbbá elemezni fogja a jogszabályjavaslatok végleges szövegét és annak a vonatkozó uniós joggal való összeegyeztethetőségét.

„Az Európai Bizottság nem fog bizonytalankodni, hogy megtegyen minden olyan intézkedést, amely az uniós jog tiszteletben tartásának biztosításához szükséges, beleértve az uniós költségvetés hatékony és eredményes felhasználását, valamint az unió pénzügyi érdekeinek védelmét” – hívta fel a figyelmet Didier Reynders.

Hidvéghi Balázs, a Fidesz uniós parlamenti képviselője felszólalásában hangsúlyozta: a frissen megválasztott szlovák kormány által előterjesztett büntetőjogi reform Szlovákia belügye, amiről Szlovákiában, a szlovák parlament előtt kell vitát folytatni. Az ügynek semmi keresnivalója nincs az Európai Parlament napirendjén – szögezte le.

A képviselő rámutatott: néhány hónappal ezelőtt Szlovákia egyértelmű döntést hozott, és több évi politikai bizonytalanság után az országban új kormány került hatalomra.

„Az teljesen mindegy, hogy az Európai Parlament jelenlegi többségének tetszik-e ez az eredmény, vagy nem. Nem használhatják fel ezt a testületet arra, hogy bosszúhadjáratot folytassanak egy választási vereség miatt” – hívta fel a figyelmet.

Hidvéghi Balázs szerint az Európai Parlament többségének a szlovák kormánnyal fennálló politikai nézeteltérései – legyen szó akár az Ukrajnával kapcsolatos politikájukról, akár az illegális migrációval szembeni keményebb fellépésükről – nem teszik összeurópai kérdéssé egy büntetőjogi reform ügyét.

„A nemzeti hatáskörökkel kapcsolatos kérdéseket a nemzeti parlamenteknek kell megvitatniuk. Európa számtalan kihívással néz szembe, ehhez képest azzal vannak elfoglalva, hogy egy újabb közép-európai országból csináljanak jogállamisági bűnbakot” – jelentette ki a képviselő.

Elolvasom a cikket