Jaroslaw Kaczynski német ügynöknek nevezte Donald Tuskot

MH/MTI
2023. december 13. szerda. 13:27

Az új kormányt Andrzej Duda elnök szerda délelőtt eskette fel, miután hétfő este a lengyel parlament alsóháza (szejm) kormányfőnek választotta Donald Tuskot.

Hétfői megválasztását követő parlamenti beszédében Tusk Kaczynskihez fordulva szemére vetette: a lengyel közszolgálati televízióban az előző hónapokban „naponta hallotta a Tusk menjen Berlinbe megfogalmazásokat”. A megválasztott kormányfő beszédében két nagyapja emlékét is felidézte, akik – mint mondta – lengyelek voltak, és a második világháború során koncentrációs lágerekbe kerültek. Ezzel Tusk az egyik nagyapjának második világháborús szerepéről szóló, régebben a sajtóban is megjelent véleményekre utalt. Tusk szülei ugyanis a második világháború előtt Danzig Szabad Város lakosai voltak. Nagyapját, Józef Tuskot a háború alatt német állampolgárként besorozták a német hadseregbe, ahol a családi megemlékezések és a német források szerint 1944 augusztusától októberéig szolgált. 1944 novemberében a nyugati lengyel erőkhöz csatlakozott.

Tusk felszólalására reagálva Jaroslaw Kaczynski a parlamenti szószékre lépve kijelentette: „Nem tudom, kik voltak az ön nagyapái, de egyet tudok: ön egy német ügynök, egyszerűen egy német ügynök”.

Kaczynski szavaira reagálva, a szejm ülését vezető Szymon Holownia házelnök kijelentette: „Furcsák az ilyen sértő szavak ebben a pillanatban, egy ilyen napon, Kaczynski úr!”.

Elolvasom a cikket