Nem született megállapodás a MÁV és az I. kerületi önkormányzat között a Déli pályaudvar területéről

MH/MTI
2023. december 13. szerda. 22:08

A társaság az önkormányzati vezető azon szerdai nyilatkozatára reagált, amely szerint hamarosan megkezdődhet a Déli pályaudvar felhagyott ipari területének megújítása, a területen várhatóan rekreációs park lesz.

A politikus a Fővárosi Közgyűlés ülésén azt mondta: a Déli pályaudvar területének a MÁV mellett a Budavári Önkormányzat is tulajdonosa, a MÁV azonban szeretné felújítani az épületet, ehhez pedig egyszerűbb, ha az egész területnek egy tulajdonosa van, így a MÁV kezdeményezte a tulajdonosi viszonyok rendezését. Hozzátette: a MÁV a Mészáros utcával szomszédos 8 ezer négyzetméteres területet ajánlotta fel, ennek felét csereként, felét kedvezményes áron megvételre.
A MÁV erre reagálva közleményében azt írta: a vasúttársaság nincs olyan helyzetben, hogy bármilyen vagyontárgyának kedvezményes értékesítését egy-egy kiemelt fejlesztési terület vonatkozásában megengedhesse magának, és a jövőben sem várható, hogy a területtel kapcsolatban ilyen döntés szülessen.

Emlékeztettek: a terület ingatlan-nyilvántartási helyzete zavaros, ennek rendezése érdekében hosszú évek óta folynak egyeztetések a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő, a vasúttársaság és a fővárosi, valamint az I. kerületi önkormányzat között.

A megoldás érdekében felvetették – határozottan nem a kedvezményes értékesítés, hanem – az értékarányos telekcsereügylet lehetőségét mint alkalmazható jogi megoldást. November 11-én erről az elvi opcióról tájékoztatták a kerület vezetését, amely két héttel később jelezte: egy ilyen megoldáshoz készek megszerezni a képviselő-testület támogatását is. Előrelépés ehhez képest nem történt – tették hozzá.

Ugyanakkor – folytatták – az a céljuk, hogy Budapest egyik legértékesebb területének a sorsa minél hamarabb megnyugtató módon rendeződjön, ám a folyamatot nem segítik a pontatlan, időnként alaptalan állítások – olvasható a MÁV közleményében.

Elolvasom a cikket