Az ukránok több mint negyede tárgyalna a békéről

A KIIS 2022 májusa óta ismétlődően megkérdezi az ukránokat a területi engedményekről, a válaszadók három válasz közül választhattak: támogatnák, hogy Ukrajna feladja területeit a béke érdekében, hogy semmilyen körülmények között nem támogatnának területi engedményeket, vagy „nehéz megmondani”.

Az intézet megjegyezte, hogy az év eleje óta némileg csökkent azok száma, akik azt mondják, hogy teljes mértékben ellenzik a területi engedményeket. Idén májusban 84 százalék nyilatkozott így.

Ennek megfelelően nőtt azok száma, akik szerint készek a területi engedményekre, a májusi 10 százalékról októberben 14 százalékra, 2023 decemberében pedig 19 százalékra emelkedett.

A „nehéz megmondani” választ adók száma a felmérés kezdete óta stabilan 5-8 százalékon maradt.

A felmérés regionális különbségeket is feltárt: az Ukrajna déli és keleti részén – a frontvonalhoz legközelebb eső régiókban – élők valamivel alacsonyabb, 67 százalékos arányban ellenezték a területi engedményeket.

Azok, akik a béke fejében területi engedményekre is készek, kevésbé optimisták a háború kimenetelét illetően is, de 71 százalékuk még mindig úgy véli, hogy a Nyugat megfelelő támogatása segítene Ukrajnának.

Érdemes hozzátenni: a felmérésbe nyilvánvaló okokból nem vonták be a kelet-ukrajnai szakadár és megszállt területek lakosságát, sem azokat, akik elmenekültek az országból.

Elolvasom a cikket