Ez lehet a magyarok kedvenc autója 2023-ban

MH/MTI
2023. december 15. péntek. 5:59

8305 darab személyautó kapott magyar rendszámot novemberben, ez 1200 darabban (12,6%) kevesebb, mint egy évvel korábban volt. A Datahouse adatai szerint összességében 99 743 autót helyeztek forgalomba 2023 első 11 hónapjában, 3,7 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban.

2021-hez képest pedig már majdnem 13 500 darabos, azaz 11,9 százalékos a lemaradás, ha az éves összesítést nézzük. Ha pedig a hosszabb időtávot vizsgáljuk, akkor – ahogyan az alábbi grafikonon is látható -, 2018 óta ez volt a legrosszabb novemberi hónap a magyarországi forgalomba helyezéseknél. 2023-ban mindösszesen egyetlen hónapban (március) tudott 10 ezer fölé kúszni a havi darabszám, ami szintén példa nélküli az elmúlt 5 évet vizsgálva: tavaly például 2 ilyen hónap is volt (persze, várjuk ki, mit hoz a december), de a Covid első évében, 2020-ban még csak két olyan hónap volt, amikor nem állt forgalomba legalább 10 ezer személyautó az országban – április és május, a járvány első hullámában, a nagy bezárás idején.

A márkák versenyét novemberben a Suzuki nyerte 1416 darabbal, ezen kívül csak a második Toyota tudott ezer feletti darabszámot produkálni (1125). Harmadik helyen a Skoda végzett 889 forgalomba helyezéssel.

Már talán nem korai kijelenteni, hogy az éves összesítést megnyerte a Toyota, amely 13 365 autót helyezett forgalomba az első 11 hónapban, mögötte a Suzuki 10 368 darabbal áll a második helyen, úgyhogy aligha tudja már ledolgozni ezt a hátrányt. Sőt, a második hely is veszélyben van, a Skoda ugyanis 10 120 darabbal a harmadik, úgyogy a dobogó két alsó fokán még bármi előfordulhat decemberben. A 4. Volkswagen poziciója biztosnak tűnik, az 5. helyre még a Kia vagy a Ford is odaérhet elviekben, de előbbinek nagyobb erre az esélye.

Ha megnézzük, hogy az egyes márkák hogyan teljesítettek 2023 első 11 hónapjában az előző év azonos időszakához képest, akkor a legnagyobb javulást az MG-nél láthatjuk, amely 558 százalékkal tudta javítani a tavalyi számait – itt érdemes megjegyezni, hogy a márka 2022-ben indult útjára Magyarországon, így ez az adat még némiképp torz. A Második legjobban teljesítő a Tesla (+131%), valamint Skodából és Lexusból is több mint 50 százalékkal növekedtek a forgalomba helyezések.

A lista másik végén a Citroen, a Fiat és a Dacia áll, mindháromnak 30 százalék feletti a visszaesése. Mellettük még a Ford és a Hyundai esetében látható 20 százalék feletti csökkenés. A suzuki majdnem 13 százalékos mínuszban van tavaly ilyenkorhoz képest, míg a legnagyobb versenytárs Toyota több mint 10 százalék pluszban állt november végén.

A márkákkal ellentétben az még korántsem dőlt el, hogy melyik lesz 2023-ban Magyarország legtöbbet forgalomba helyezett, kedvenc autója.

A listát még november végén is a Skoda Octavia vezette 5175 forgalomba helyezéssel, de a Suzuki S-Cross ott lohol a nyakán 5142 darabbal, úgyhogy a verseny decemberben dőlhet el. A Vitara harmadik helye már betonbiztosnak mondható (4095 db), a negyedik helyen viszobnt még lehet változás, a múlt hónap végén a Kia Ceed állt jobban (3042 db) a Toyota Corollánál (3013 db). A fentieken kívül még a Dacia Duster és a Toyota Yaris Cross rendelkezett még 2000 feletti darabszámmal a toplistán.

Elolvasom a cikket