Ördögi átkot találtak egy meglepő helyen

Történelmi feljegyzések szerint a helyszínen egykor egy 14. századi, dupla oromzatú ház állt, amelyet a szakemberek Észak-Németország egyik legszebb ilyen jellegű házaként jellemeztek. A különös ólomdarab kicsomagolása, óvatos kitekerése során olvashatóvá váltak a „sathanas taleke belzebuk hinrik berith” szavak, amelyek ördögi átkot szórtak egy Taleke nevű nőre és egy Hinrik (Heinrich) nevű férfira.

A szöveg fekete betűs (blackletter), más néven gótikus minuszkula vagy textúra írásmóddal készült, amelyet a 12. századtól a 17. századig használtak egész Nyugat-Európában.

Az ilyen átoktáblák elterjedtnek számítottak a görög-római korban és az ókorban – mondták a szakemberek a HeritageDaily online tudományos portálnak. – Az erre a célra vékony ólomlapokra írt (feltekert) átkokat arra használták, hogy az isteneket, szellemeket vagy az elhunytakat arra kérjék, hogy végezzenek el valamilyen cselekedetet egy személyen vagy tárgyon. Hozzátették: ezeknek az átkoknak gyakran az is célja volt, hogy befolyást gyakoroljanak a célpontjukra.

A kutatók szerint a rostocki felfedezés hihetetlenül ritkának számít, különösen a Belzebuk (Belzebub), az ördög (Sátán) másik neve felé irányuló varázsige miatt. Berith említése az átokban Baʿal Berithre utalhat, amelyet a rabbinikus hagyomány a gonosz egyik megtestesítőjével Belzebubbal azonosít, aki a farizeusok szóhasználatában a gonosz lelkek vezérének neve, akinek segítségével szerintük Jézus ördögöt űzött.

Belzebub

Belzebub vagy Baál-Zebub bibliai alak, a gonosz egyik megtestesítője. Szerepe és története hasonló Luciferéhez. Eredeti alakja: zbl b’l ars, jelentése: herceg, a Föld ura”. A Baál (Ba’al, héber: בעל) név jelentése: úr, uralkodó, férj. Eredetileg a kánaánita kultúrkörhöz tartozó viharisten volt. Kultikus állata a bika.

Az átok indítékát egyelőre találgatások övezik, a szakemberek olyan szándékokat feltételeznek, mint egy kapcsolat megszakítása, a viszonzatlan szerelem érzésének csökkentése, a féltékenység vagy az a cél, hogy szerencsétlenséget hozzon mindkét megnevezett személyre. Az ásatások során előkerültek a 16. és 17. századból származó pincék és alapok maradványai, egy egykori vízi út nyomai, valamint egy 15. századi fényes kék tál, amely a spanyolországi Valenciából származik.

Elolvasom a cikket