Pekingben sokan megsérültek egy metróbalesetben

MH/MTI
2023. december 15. péntek. 9:51

A fővárost az elmúlt napokban heves havazás sújtotta, ami fennakadásokat okozott a közlekedésben.

A baleset csütörtök este, hely idő szerint 18 óra 57 perckor, a csúcsforgalom idején történt, amikor két szerelvény egymásnak ütközött – számolt be az esetről a CCTV közszolgálati televízió.

„Összesen 515 embert szállítottak kórházba kivizsgálásra, közülük 102-nek csonttörése volt. Halálesetről nem érkezett jelentés” – közölte a csatorna, amely szerint 67 ember továbbra is kórházban marad.

Az önkormányzat korábbi, csütörtök esti jelentése szerint több mint harminc ember sérült meg.

A média olyan képeket közvetített, amelyeken az utasok a földön fekszenek, mások a részben sötétségbe borult kocsiban tartózkodnak. Voltak, akik a vész esetén használandó kalapács segítségével betörték a szerelvény ablakát, hogy kijussanak a vagonból. Más videókon az utasok egy csoportja volt látható, amint a nagy mennyiségben lehullott havon gyalogolva hagyja el a baleset helyszínét. További felvételeken a tűzoltók nyújtottak segítséget az utasoknak kijutni a szerelvényekből.

Az első jelentések szerint a balesetet a hó okozta, amely csúszóssá tette a síneket, és a CCTV szerint ez a berendezések meghibásodásához, továbbá vészfékezéshez vezetett. „Egy hátul haladó vonat a lefelé tartó szakaszon közlekedett, megcsúszott a síneken, és nem tudott hatékonyan lefékezni, ami miatt összeütközött az előtte haladó szerelvénnyel” – közölte a közlekedési vállalat.

A baleset nem alagútban, hanem egy felszíni állomás közelében lévő szakaszon történt. A vonat a kínai főváros északnyugati Csangping kerületébe tartott.

Csütörtökön a pekingi metró üzemeltetője „legmélyebb bocsánatkérését” fejezte ki a baleset miatt.

Elolvasom a cikket