Az EU zsarolja Magyarországot az Olasz Testvérek szerint

MH/MTI
2023. december 16. szombat. 19:03

Nicola Procaccini hangsúlyozta: nem Orbán Viktor zsarolja az Európai Uniót, hanem a magyar miniszterelnököt zsarolják azzal, hogy országa megsérti a jogállamiságot, és ezért nem utalják át a Magyarországnak járó forrásokat.

„A kohéziós alapról, az új koronavírus-járvány utáni pénzekről beszélünk: mind olyan finanszírozások, melyek nem ajándéknak számítanak Magyarország számára, hanem források, melyekhez Magyarországnak joga van” – jelentette ki az olasz politikus, aki egyben az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) európai pártcsalád alelnöke is. Az ECR-t tavalytól az Olasz Testvérek elnöke, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök vezeti.

Procaccini a RAI3 közszolgálati csatornának nyilatkozott a brüsszeli csúcsról. Hangsúlyozta, hogy Magyarországgal szemben az úgynevezett hetes cikkely szerinti eljárás folyik, amelyet az Európai Unió akkor használ, amikor „egy kormányt akarnak célba venni”.

Kifejtette: Orbán Viktor politikai állásfoglalását el lehet fogadni vagy el lehet utasítani, de „nem lehet elfogadni a vele szembeni előítéletet”. A politikus úgy vélte: „amit a magyar kormányfőnek felrónak, azt nem róják fel (Pedro) Sánchez spanyol miniszterelnöknek, aki elveszítette a választásokat, majd a katalán szélsőjobbtól vásárolt szavazatokat egy olyan törvényért cserébe, amely eltörölte a terrorizmus, felforgatás, sikkasztás bűncselekményét. Azt hiszem, ennél jobban nem lehet megsérteni a jogállamiságot.”

A baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára, Elly Schlein pártja szombaton tartott rendezvényén az Európai Unió átalakítását szorgalmazta, az Európai Egyesült Államok megszületését, az európai szerződések újraírását, az egyhangú döntéshozatal beszüntetését. „Elképzelhetetlen a társadalmi előrelépés, ha akármelyik tagállam vétót emelhet, ahogyan Orbán tette, aki Giorgia Meloni legnagyobb szövetségese” – hangoztatta Elly Schlein.

Úgy vélte, jobb szövetségeseket kell választani a jelenlegi római jobboldali kormány szövetségesei helyett.

A baloldali találkozón felszólaló Romano Prodi volt olasz kormányfő – aki az Európai Bizottság elnöke is volt 1999 és 2004 között – kijelentette: „Orbán mindig Európa ellen van, de sosem lesz Európán kívül”.

Prodi szerint Giorgia Meloni még nem döntötte el, hogy Brüsszel vagy Budapest oldalán foglaljon helyet.

Elolvasom a cikket