Meghalt Kuvait emírje

2023. december 16. szombat. 15:51
Frissítve: 2023. december 16. 16:10

Az állami televízió korábban megszakította műsorát, és az iszlám szent könyv, a Korán verseit közvetítette.

Tekintettel a korára, az emír egészségi állapota gyakran okozott gondot hivatali ideje alatt. Novemberben sürgős egészségügyi probléma miatt kórházba szállították a KUNA helyi hivatalos hírügynökség szerint, amely nem közölt részleteket a betegségről. Később stabilnak nyilvánították az állapotát.

A most elhunyt emírt tizenhét éve, 2006-ban nevezte ki trónörökösnek féltestvére, Szabáh el-Ahmad el-Dzsábir Ál Szabáh, majd annak 2020 szeptemberében, 91 éves korában bekövetkezett halála után került az emírség élére.

A kuvaiti kormány szombaton bejelentette, hogy az elhunyt a jelenlegi trónörököst jelölte új emírnek. Az ország új vezetője így Naváf el-Ahmad el-Dzsábir Ál Szabáh 83 éves féltestvére, Misál el-Ahmad al-Dzsábir Ál Szabáh lesz.

Elolvasom a cikket