A Blikk vette észre azt a posztot a Facebookon, amelyben Székely Idát, a világ legidősebb magyarját köszöntötték egy erdélyi idősek otthonában. A lap cikke szerint öt éve, századik születésnapjára kapta vissza a magyar állampolgárságát az idős asszony, aki 1918 október 17-én született egy Torda melletti kis faluban, Bágyonban. Az idős nő egész életében itt lakott, a születése idején még IV. Károly volt Magyarország királya.
Objektum doboz
A helyi bágyoni idősotthonban általában magyarul megy a beszélgetés, a lakók mindannyian közel vannak a 100. életévükhöz. Székely Ida a legidősebb közöttük, aki ki ezzel a történelmi Magyarország területének legidősebb magyar állampolgára. Az idős asszony szellemileg teljesen friss, de nehezen mozog, bevallja, legjobban már csak ücsörögni szeret.
Negyven éve élek magányosan, mióta a férjem meghalt. Három testvérem volt, mindegyiket eltemettem. Nekem nem lehetett gyermekem, de a testvéreim gyerekei, unokái rendszeresen meglátogatnak, ők vettek rá arra, költözzek be, de nem bántam meg – mesélte a lapnak a világ legidősebb magyarja.
Szülei gazdálkodók voltak, ökröket, teheneket tartottak, jómódban éltek a két világháború között, ám a szocialista román állam mindenüket elvette. Egy darab kis földet tarthattak meg, azon zöldséget termelt a férjével, akit a 2. világháború után ismert meg, amikor az 1948-ban hazatért a hadifogságból, idézi a Blikk az idős nő visszaemlékezését.
Százéves koromra már nagyon nehezen mozogtam, állandóan elestem, kifordult az ujjam, eltört a kulcscsontom, ki kellett találnom valamit. Fájnak a lábaim, leginkább ücsörögni szeretek. Bár a szomszédjaim, a beszélgetések eleinte hiányoztak, most már megtaláltam azokat, akikkel szót válthatok, amikor meg rám nyitja az ajtót valamelyik rokon, ismerős, az hetekre erőt ad – mondta Székely Ida, aki szerint ha elmesélhetné valakinek az életét, abból egy regény is íródhatna.
A második világháborúra visszaemlékezve elmondta, hogy Torda közelében komoly csaták dúltak, majd a szovjet hadsereg minden aranyosszéki férfit elvitt hadifogságba. „Ők nem tértek haza, az én férjem nem itt harcolt, nem itt esett fogságba, neki szerencséje volt. Szibéria megviselte az ő egészségét is, nem lehetett gyerekünk. Korán elvesztettem, már negyven éve tart a hosszú özvegység, hosszabb mint a házasságom. A gyász, az ő hiánya itt van még bennem, de mentem tovább, éltem egyedül, segítettem akinek csak tudtam” – mondta az otthonban csak Ida néninek hívott idős asszony.
Nem adom fel, de hogy meddig élek nem tudom. Van egy daganat az arcomon, nem műthetik meg, mert félő, az altatást nem bírná a szívem, de nem megyek már bálba, nem kell már szépnek lennem, elviselem ezt a terhet is – mondta Székely Ida.
