Jákob Zoltán: Vége a féktelen buliknak

Irigylésre méltó a milliárdos Jákob Zoltán és a volt felesége, Katalin kapcsolata: hiába váltak el már több éve, mégis együtt karácsonyoznak a gyerekeikkel és Kati új párjával. Az ünneplés után Jákob Zoltán és szerettei ráadásul közösen el is utaznak.

„A szentestét Magyarországon töltjük, abban a házban, ahol a lányaim a születésüktől fogva laknak. Nagyon meghitt az egész, ajándékozunk, majd náluk is alszom. Másnap viszont mindig elutazunk. Tavaly Finnországba, pontosabban Lappföldre mentünk, a Télapóhoz. Idén viszont úgy döntöttünk, hogy inkább egy trópusi helyre utazunk. A Maldív-szigeteket vesszük célba, ráadásul olyan részre megyünk, ahol még én sem jártam. Van ott olyan étterem, ami a fák lombjaira épült, de olyan is, ami az óceán alá épült, és ha felnéz az ember, fölötte úszkálnak a halak. Remélem, a gyerekeknek tetszeni fog!” – kezdte a hot!-nak Zoli, aki karácsonykor a szerény ajándékokra szavaz. „Nem szeretném, ha bárkiben lelkiismeret-furdalás alakulna ki azért, mert én egy óriási ajándékkal készülök, míg a másik „csak” egy kis kedvességgel. Sokkal jobban szeretem az ötletes ajándékot, amire a másik nem számít.”

Sokan azt gondolják, hogy egy válás után lehetetlen jó kapcsolatot ápolni a volt párunkkal. Az idei Nagy Ő azonban elárulta, mi ennek a titka.

„Az, hogy már nincs miért haragudnunk egymásra. Már mindent lerendeztünk; nem veszekszünk semmilyen vagyontárgyon, nincs már köztünk ellentét. Magunk mögött hagytuk a múltat, túl vagyunk a csatáinkon” – mesélte az üzletember. „Persze, maga a válás nem volt egy fáklyásmenet, de túléltük, és most már csak az számít, hogy a gyerekeknek jó otthonuk legyen, jól érezzék magukat az anyukájukkal és velem is. Fontos, hogy ők ne érezzenek semmilyen feszültséget, így nyugodtan koncentrálhatnak az iskolára és az életükre.”

A család az új évet is a Maldív-szigeteken köszönti. A vállalkozó nem hisz az újévi babonákban, és fogadalmat sem igazán tesz, viszont van egy olyan elhatározása, amit már két éve sikerül maradéktalanul betartania.

„Emlékszem, egy karácsonyi partin sikerült annyira becsiccsentenem, ami nagyon nem tetszett nekem. A másnap sem volt jó élmény, ezért megfogadtam, hogy soha többé nem öntök fel így a garatra. Ezt azóta sikerül tartanom! Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy egy pohárral sem fér bele, hiszen koccintani rengeteg helyzetben illik. Ez azt jelenti, hogy két éve megállok egy, maximum két pohárnál. Ezt pedig továbbra is tartani fogom!”

Elolvasom a cikket