Tovább növelte támogatottságát Donald Trump republikánus vetélytársaival szemben

MH/MTI
2023. december 17. vasárnap. 22:35

A december második hetében a Fox televíziótársaság megbízásából készített rendszeres közvélemény-kutatás szerint Donald Trumpot a republikánus szavazók 69 százaléka támogatja, míg a második legnépszerűbb Ron DeSantis floridai kormányzót 13 százalék. Nikki Haley korábbi ENSZ-nagykövet, egykori dél-karolinai kormányzó mögött a republikánus szavazók 12 százalék áll.

Egy hónappal korábban Donald Trumpot a republikánusok 62 százaléka támogatta, de tavasszal még csak 43-44 százalékra mérték a népszerűségét.

Az elnökjelöltségről döntő előválasztási folyamat január közepén kezdődik Iowa államban, amit január végén New Hampshire követ.

A felmérésből az is kiderül, hogy a demokrata párti szavazók között Joe Biden elnökjelöltsége 43 százalékos támogatást élvez, és 54 százalék szerint előnyösebb lenne, ha más lenne a párt jelöltje 2024-ben.

Ha most tartanák az elnökválasztást, és azon a hivatalban lévő elnök, Joe Biden és elődje Donald Trump indulna, akkor abból jelenleg Donald Trump kerülne ki győztesen 50-46 arányban az összes szavazatot tekintve. Az Egyesült Államok választási rendszerében ugyanakkor államonként külön-külön választást tartanak, így az összes szavazatszám alapján tett összehasonlítás csak elméleti erőviszonyokat mutat.

A FoxPoll országos felmérés szerint Joe Biden elnöki tevékenységét a regisztrált választók 43 százaléka fogadja el, ami ugyanakkor javulás a 40 százalékot jelentő novemberi mélyponthoz képest.

A legtöbben az elnök bevándorláspolitikáját utasítják el, ahol a Fehér Ház lépéseit a választók csupán 33 százaléka tudja elfogadni.

A december második hetében készült közvélemény-kutatás szerint az amerikai választók kevéssel több mint harmada (35 százalék) számára a gazdaság helyzetének kezelése az Egyesült Államok előtt álló legkomolyabb megoldandó kérdés. A bevándorlási rendszer és határbiztonság megerősítése az amerikai választók csaknem ötödének (19 százalék) a legsúlyosabb probléma, amivel most országuk szembesül.

Elolvasom a cikket