Elhunyt Otar Joszeliani grúz–francia filmrendező

MH/MTI
2023. december 18. hétfő. 11:22

„Gyászolunk. Elhunyt Otar Joszeliani, a nagyszerű filmrendező, csodálatos ember, közeli barátom” – jelentette be a halálhírt Jurij Roszt fotóművész, újságíró a Telegram közösségi üzenetküldő szolgáltatáson.

Irakli Garibasvili, Georgia miniszterelnöke mély szomorúságát fejezte ki a filmrendező halála miatt, és Joszelianit a „georgiai művészet megbecsült alakjaként” méltatta.

A grúz fővárosban, Tbilisziben született Joszeliani 1966-ban rendezte Lombhullás című első nagyjátékfilmjét, amely két díjat is elnyert a cannes-i filmfesztiválon.

A rendező 1982-ben, Pasztorál című filmjének berlini filmfesztiválon aratott sikere után költözött Franciaországba, mivel hazájában korlátozták filmje forgalmazását, és nem bízott benne, hogy otthon sikeres pályát futhat be.

A Hold kegyeltjei című filmje 1984-ben elnyerte a zsűri különdíját a velencei filmfesztiválon, ahol később még több alkotását is bemutathatta.

Hétfő reggel című filmjéért 2002-ben Ezüst Medve-díjat kapott rendezőként a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon.

2011-ben a Müncheni Nemzetközi Filmfesztivál életműdíjjal ismerte el munkásságát.

Az Imdb.com filmes adatbázis szerint Joszeliani vasárnap halt meg Tbilisziben.

Elolvasom a cikket