Katasztrofális a helyzet a gázai kórházakban

MH/MTI
2023. december 19. kedd. 16:04

„Felháborító, hogy a kórházakban amputációból felépülő gyerekeket aztán megölik éppen ugyanezekben a kórházakban” – szögezte le genfi sajtótájékoztatóján az UNICEF szóvivője, James Elder, hozzátéve, hogy az övezet legnagyobb működő kórházát, a Hán-Júniszban található Nasszer Kórházat kétszer is ágyúzták az utóbbi 48 órában. Az egyik támadás a kórház szülészeti osztályát érte, ennek során egy kislány is életét vesztette, akin nem sokkal előtte hajtottak végre amputációt.

„Az ilyen támadások ismét rávilágítanak arra, hogy a Gázai övezet a világ legveszélyesebb helye a gyerekek számára. Erről mindennap meggyőződhetünk” – tette hozzá Elder, hangsúlyozva: a gázai gyerekek nincsenek biztonságban sem a kórházakban, sem pedig az úgynevezett „védett területeken”, melyeket az izraeli hadsereg jelölt ki.

Elmondta, hogy már több mint 100 ezer hasmenéses megbetegedésről tudni a gyerekeknél, 150 ezer szenved súlyos légzőszervi megbetegedésben, kiemelve, hogy az élelmiszerhiány miatt ezek a betegségek halálosak is lehetnek.

Margaret Harris, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szóvivője szintén felfoghatatlannak nevezte a gázai kórházakban uralkodó állapotokat és azt mondta, sok sebesült már nem fájdalomcsillapítóért, hanem csak vízért könyörög.„Hihetetlen, hogy a világ tűri ezt” – fogalmazott.

Elolvasom a cikket