Elhalasztották Milorad Dodik ügyének tárgyalását

MH/MTI
2023. december 20. szerda. 20:23

A boszniai szövetségi ügyészség augusztus 11-én emelt vádat Milorad Dodik ellen a büntető törvénykönyv azon pontja alapján, amely szerint hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélhető az a hivatalos személy, aki nem tartja be, nem hajtja végre vagy akadályozza a nemzetközi közösség főképviselőjének a döntéseit, emellett pedig eltiltják a hivatali tevékenységeitől is.

A Klix.ba boszniai hírportál beszámolója szerint szerdán a tárgyalást vezető bíró először a vádlottat és jogi csapatát rótta meg, amiért a bírósághoz nem méltó módon viselkedtek, végül Milorad Dodik ügyvédei kérték a tárgyalás elhalasztását eljárásbeli indokokra, illetve arra hivatkozva, hogy az ügyészség négy tagja elfogult az ügyben, ezért nem vehet részt a tárgyaláson.

A boszniai Szerb Köztársaság elnökét azzal vádolják, hogy nem hajlandó figyelembe venni Christian Schmidtnek, a nemzetközi közösség főképviselőjének a döntéseit.

Bosznia-Hercegovina politikai és alkotmányos berendezkedését a boszniai háborút lezáró 1995-ös daytoni békemegállapodás határozza meg. Ennek értelmében az ország két részből áll, a (boszniai) Szerb Köztársaságból és a Bosznia-hercegovinai Föderációból. A nemzetközi közösség főképviselőjének intézményét is ekkor hozták létre: a megbízottnak joga van törvényeket hozni és felfüggeszteni.

Milorad Dodik az utóbbi több mint húsz évben többször is kijelentette, hogy Bosznia-Hercegovina államként működésképtelen, és a boszniai Szerb Köztársaságnak függetlenné kell válnia.

A tárgyalást január 17-re halasztották.

Elolvasom a cikket