Hatalmas bajban van a legnagyobb hazai ételkiszállító cég, hazudtak a vásárlóiknak, a hatóság vizsgálódik

Bár ételkiszállítás nyilván a pandémia előtt is működött, az ilyen profilú cégek óriási nyertesei voltak a vírusidőszaknak. Rengeteg vállalkozás zárt be, ők azonban pont hogy megsokszorozták bevételeiket – és ki ne emlékezne, nagyon sokan vesztették el a munkahelyüket, és kezdtek futárkodásba.

A céget (és a másik ételkiszállító óriást, a Woltot is) azóta rengeteg támadás éri, miszerint óriási részesedést kérnek az ételrendelésekből az éttermekből, piactorzító hatásuk van (ahhoz, hogy étteremként működni tudj, muszáj igénybe venned a platformokat), és az alkalmazási formájukat is rengeteg kritika éri – futárai ugyanis vállalkozói státuszban vannak, nem a cég alkalmazásában, így a munkaügyi előírásokat jóval szabadosabban kezelheti a cég.

Eddig leginkább újságok foglalkoztak a Foodora visszásságaival, véleménycikkek és riportok formájában, most azonban egy kicsit komolyabb szerv, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kezdett vizsgálatba a cég ellen. A hatóság gyanúja szerint a cég (amely a portál üzemeltetője, a Delivery Hero Kft.) nem tájékoztatta megfelelően a fogyasztókat a 2023 őszén hirdetett kuponakciójáról és az általa alkalmazott rendszerhasználati díj felszámításáról.

A Foodora 2023. szeptember 4. és október 31. közötti kuponakciójában 2000 Ft kedvezményt ígért a szolgáltatást igénybe vevőknek, ám arról elfelejtett szólni, hogy ez csak akkor érvényes, ha 6000 Ft feletti összegért rendelünk.

Szintén kifogásolták, hogy a nem túl régiben bevezetett, a rendelés összegébe beépülő rendszerhasználati díj felszámításáról időszerűtlen módon tájékoztatták a vásárlókat. A vizsgálat megkezdése még nem jelenti azt, hogy a cég jogsértést követett el, első körben három hónap áll rendelkezésre az ügy tisztázására, amennyiben nem születik eredmény, ez meghosszabbítható kétszer két hónappal.

Az ételfutárkodás a gyakorlatban egyébként így néz ki:

Objektum doboz

Elolvasom a cikket