Megkapta az Orvosképzési Világszövetség akkreditációját az SZTE általános orvosképzése

MH/MTI
2023. december 20. szerda. 17:39

A közlemény szerint az intézmény alapos, számos területre kiterjedő önértékelési folyamat és az akkreditációs bizottság helyszíni látogatásai után nyolc évre szerezte meg a minősítést.

A WFME döntése szerint 2024-től csak olyan külföldi intézményben szerzett diplomát lehet honosítani az Amerikai Egyesült Államokban, mely eleget tett a szervezet által elfogadott akkreditációs folyamat kritériumainak.

Az SZTE SZAOK január 27-én nyújtotta be önértékelését az eljárás lefolytatásához. Ezt egy háromnapos szemle követte, amikor a látogató bizottság számos tanszékvezetővel, tanulmányi felelőssel, elméleti és klinikai oktatóval, hivatali munkatárssal és hallgatóval folytatott megbeszéléseket. A zártkörű tárgyalások mellett a bizottság tagjai ellátogattak a kar épületeibe, létesítményeibe, oktatótermeibe és megvizsgálták infrastrukturális helyzetét.

A közlemény idézte Lázár György dékánt, aki hangsúlyozta, ez a siker a kar oktatói, hallgatói és munkatársai kemény munkájának gyümölcse. A licenc megkönnyíti a hallgatók számára, hogy más országokban folytathassák tanulmányaikat vagy vállaljanak munkát. Az akkreditáció megszerzése feltétlenül szükséges volt a szegedi orvosképzés Amerikai Egyesült Államokban történő elismeréséhez, valamint a dél-koreai, japán és izraeli hallgatók saját hazájukban való elhelyezkedésében is fontos szempont, hogy rendelkezik-e a diplomájukat kiadó egyetem a minősítéssel.

A Magyar Akkreditációs Bizottság honlapján olvasható határozatok szerint a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar ugyancsak idén szerezte meg a WFME akkreditációját, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara és a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara tavaly kapta meg a minősítést szintén nyolc évre.

Elolvasom a cikket