Potenciális élet jeleire bukkanhatott a NASA marsjárója

A Mars bolygó múltja már régóta foglalkoztatja a tudósokat, sőt az elmúlt évek egyik sláger témája a vörös bolygó kolonizálása. A Perseverance űrszonda és az Ingenuity marsi helikopter 2021. február 18-án landolt a bolygó felszínén a Jezero nevű kráterben.

A szonda és a kísérő helikopter kifejezetten a mikrobiológiai élet nyomainak kutatása céljából érkezett a Marsra, ugyanis a tudósok feltételezései alapján a bolygó felszínén korábban tavak is megtalálhatók voltak. A Perseverance legutóbbi kőzetmintái pedig igazolni látszik ezt a feltételezést, hiszen szilícium-dioxidot is találtak, amely egy olyan finom szemcséjű ásvány, amely a Földön segít az ősi fosszíliák és szerves molekulák megőrzésében.

A kráter kiválasztása alapján a tudósok nagy reményeket fűztek a misszióhoz, hiszen a távoli felvételek alapján a területet egy nagy kiterjedésű tó borította évmilliókkal ezelőtt. A szonda begyűjtött mintái alapján pedig elmondható, több, az élet kialakulásához elengedhetetlen anyag is megtalálható a tó helyén.

A következő misszió során egy, a krátertől távolabbi területet vizsgálnak majd, amely feltehetőleg a tavat tápláló folyó helye lehet.

Elolvasom a cikket