Többen töltik az ünnepi hétvégét szálláshelyeken, mint tavaly

MH/MTI
2023. december 20. szerda. 19:01

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint az ünnepi hosszú hétvégét az idén a tavalyinál 10 százalékkal több, közel 110 ezer turista tölti majd Magyarországon – ismertették, hozzátéve, hogy míg a külföldiek körében Budapest a legvonzóbb, addig a magyarok jellemzően vidéken pihennek, és a Balaton után a fürdőhelyek a legkedveltebb úti céljaik.

Az adatok alapján az országhatárokon túlról 63 ezer turista választotta hazánkat, azon belül is Budapestet, ahol közel 70 százalékuk kapcsolódna ki. A fővárosban szállást regisztrált külföldiek jelentős része Spanyolországból, Olaszországból, Németországból és az Egyesült Királyságból indul útnak, de Görögországból is szép számmal érkezett foglalás. A vidéki tájakat elsősorban az Ausztriából, Csehországból és Németországból érkezők fedeznék fel.

Kiemelték, hogy a vidéki települések iránt is hatalmas az érdeklődés, a téli szezonban jellemzően a fürdődesztinációkban magasabb a szálláshelyek forgalma. Az ünnepek alatt a leglátogatottabb turisztikai térségek között szerepel a Balaton, Bük-Sárvár és Budapest környéke, a kedvenc települések dobogósai pedig Hévíz, Bük és Sárvár lettek.

A hazai vendégek többsége vidéken pihen a legszívesebben az ünnepi időszakban, számukra a Balaton, a Mátra-Bükk, valamint a Debrecen és környéke térség a leghívogatóbb a közlemény szerint. A fürdővárosok népszerűsége is töretlen: a karácsonyi előfoglalások toplistáját idén Hévíz, Hajdúszoboszló és Zalakaros vezeti.

A szálláshelyek közül a legkeresettebbek ilyenkor a 4 és 5 csillagos hotelek, ahová a foglalások 68 százaléka érkezett. A magyar vendégek idén a tavalyinál is nagyobb arányban választottak az ünnepekre felsőkategóriás szállodai tartózkodást: háromból két belföldi foglalás ezekbe a hotelekbe szól az NTAK adatai szerint – áll az MTÜ közleményében.

Elolvasom a cikket