A cseh belügyminiszter szerint a történteknek nincs köze a nemzetközi terrorizmushoz

MH/MTI
2023. december 21. csütörtök. 19:31
Frissítve: 2023. december 21. 19:56

„Semmi nem utal arra, hogy a bűncselekmény kapcsolatban állna a nemzetközi terrorizmussal” – jelentette ki a miniszter újságírók előtt.

A cseh államfő megdöbbenését fejezte ki a lövöldözés miatt.

„Megdöbbentettek az események. Szeretném mély sajnálatomat és őszinte részvétemet kifejezni az áldozatok hozzátartozóinak” – írta az X mikroblog portálon Petr Pavel, aki csütörtökön fejezi be kétnapos párizsi látogatását.

Petr Fiala kormányfő, aki a tragikus esemény miatt megszakította olomouci látogatását, este nyolckor tart sajtótájékoztatót.

Martin Vondrácek rendőrfőnök közölte: a lövöldözésben huszonnégyen sebesültek meg, kilencük állapota súlyos.

Este fél hatra a bölcsészkar épületét teljesen kiürítették, és minden sebesültet a főváros valamelyik kórházába szállítottak – közölte az egészségügy-minisztérium.

A Nova cseh kereskedelmi televízió szerint robbanás történt, és egy lövöldözőt láttak a Prága történelmi belvárosában álló épület tetején.

A belügyminiszter a közszolgálati televíziónak nyilatkozva közölte, hogy „egy másik lövöldöző jelenlétét nem erősítették meg”, és felszólította a lakosságot, kövesse a rendőrség utasításait.

Elolvasom a cikket