Csepreghy Nándor: Célegyenesbe ért a gyorsforgalmi úthálózat elérhetővé tétele

MH/MTI
2023. december 21. csütörtök. 14:21

Csepreghy Nándor aláhúzta: egy útátadás egyszerre fontos műszaki eredmény és egy szemléletet, messzebbre mutató szándékot is tükröz. Magyarország kormánya 2010-ben azt a célt tűzte maga elé, hogy a fővárosban és nagyvárosokban hozzáférhető közszolgáltatásokat elérhetővé tegye az ország minden lakója számára – emlékeztetett.

Jelezte: az egyik legfontosabb ezek közül a mobilitás lehetőségének megteremtése, mely fontos szerepet játszik abban, hogy boldogulásuk érdekében az embereknek ne kelljen elhagyniuk lakóhelyüket. A kabinet olyan úthálózat-fejlesztésbe kezdett, mely minden településről fél órán belül elérhetővé teszi a gyorsforgalmi úthálózatot. Az elmúlt 12 évben ez mintegy 98 százalékban teljesült, és várhatóan 2026-ig a még hiányzó néhány település összeköttetése is kiépül – közölte az államtitkár.

A gyorsforgalmi útfejlesztés „a keleti és nyugati világ határán fekvő Magyarország átvivő állomás funkcióját is erősítette” e két térség kereskedelmében – mondta, rámutatva, hogy amíg 2010-ben csak három autópálya érte el az országhatárt, ma már kilenc, és jövőre eléri a tízet ez a szám. Ezzel párhuzamosan az ÉKM olyan útfelújítási programot indított, amely a járásközpontok megközelíthetőségét hivatott javítani – tette hozzá.

A Sajószentpéter–Berente elkerülő út megépülése egy csaknem 20 éves program része. Az erre fordított költségvetési források jó helyre kerültek, hiszen egy térség minden lakójának életét teszik könnyebbé nap mint nap. Mindez, az érintett települések megtartó képességét növelve, további fejlődésük előtt is utat nyit – fogalmazott Csepreghy Nándor.

Demeter Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője köszöntőjében arról beszélt: a környéken élők számára ünnep a 26-os főút közel 30 milliárd forintból új nyomvonalon megépült, 10,6 kilométer hosszú, kétszer egysávos Sajószentpétert elkerülő szakaszának átadása.

Kiemelte: a projekt nem csupán a települést tehermentesíti az átmenő forgalomtól és teszi ezzel gyorsabbá, biztonságosabbá a közlekedést, élhetőbbé a várost, árvízvédelmi szempontból is nagy jelentőségű. A több mint 5 milliárd forintból korszerűsített Kazincbarcika–Mucsony összekötő úthoz kapcsolódó fejlesztés is bizonyítja, hogy a kormánynak fontos a vidék Magyarországa – jegyezte meg.

Elolvasom a cikket