Összefogott a beteg gyermekekért a sportállamtitkárság és a sportakadémiák

MH/MTI
2023. december 21. csütörtök. 19:29

Az akadémiák által felajánlott ajándékokat Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Baji Balázs, a Nemzeti Sportügynökség vezérigazgató-helyettese és Szalai Ádám, a Labdarúgó Módszertani Központ szakmai és képzési tanácsadója személyesen adta át az egészségügyi intézményben kezelt gyerekeknek.

„Példamutató az a fajta összefogás, amely a magyar sportéletet jellemzi. Számos alkalommal bebizonyosodott már, hogy a hazai sportszervezetek, sportolók mindig boldogan állnak be egy-egy jó ügy mögé, és ez most sem volt másképp. Büszke vagyok rá, hogy idén is több mint harminc sportakadémia csatlakozott országszerte az adománygyűjtéshez” – mondta Schmidt Ádám, aki hozzátette, az évente több tízezezer beteg gyereket ellátó Bethesda Gyermekkórház dolgozói nemcsak a szakma szerint végzik elismerően a munkájukat, hanem az érintett családok szerint is.

Velkey György János, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója hálásan köszöntötte a vendégeket.

„Édesapaként és korábbi élsportolóként is fontosnak tartottam, hogy részt vegyek ebben a kezdeményezésben. Megható volt látni a gyerekek arcán az őszinte meglepődést és örömöt, amikor megjelentünk a kórtermek ajtajában az ajándékokkal. Remélem, szebbé tudtuk varázsolni a napjukat” – fogalmazott Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó.

Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya arról beszélt, „mindig felemelő érzés, ha az ember segíthet”, emellett fontosnak tartja a jótékonykodást.

„Példamutató és tiszteletre méltó az az erő és kitartás, amelyet a beteg gyermekek és családjaik tanúsítanak, kiváltképp így az ünnepekhez közeledve. Olyan tapasztalatokkal, élményekkel távoztunk a kórházból, amelyek egy életen át velünk maradnak” – tette hozzá Szalai.

A jótékonysági kezdeményezést még 2020-ban indította el a sportállamtitkárság, a sikere pedig azóta is töretlen. Az idei évben sportruházaton és a sporteszközökön túl játékokat, könyveket és édességet is gyűjtöttek a gyermekek részére.

Elolvasom a cikket