Újabb ötmilliárd forint az egészségügyi intézmények fejlesztésére

MH/MTI
2023. december 21. csütörtök. 18:04

Takács Péter hangsúlyozta: a kormány továbbra is elkötelezett az egészségügyi ellátórendszer megújításában. Az Egészséges Budapest Program keretében újabb, csaknem ötmilliárd forint felhasználásáról született kormányhatározat, ebből az összegből Kőbánya, Rákosmente, Pesterzsébet és Budafok-Tétény önkormányzata, továbbá egyes budapesti kórházak valósíthatnak meg felújításokat, fejlesztéseket.

Az említett támogatáson felül a kormány 400 millió forint támogatást biztosított a zuglói önkormányzat számára – tette hozzá az államtitkár, megjegyezve, bár a támogatásról már 2021-ben döntés született, a kormány által biztosított forrás azóta sem került felhasználásra.

Annak érdekében, hogy a zuglói lakosok ne essenek el a fejlesztési forrástól a baloldali kerületvezetés alkalmatlansága miatt, a kormány a vonatkozó kormányhatározat módosításával lehetővé tette, hogy a támogatást a Zuglói Egészségügyi Szolgálat eszközfejlesztésre, valamint épületfelújításra és -korszerűsítésre használhassa fel – fejtette ki Takács Péter.

Elolvasom a cikket

hirlistazo.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.