„Egy örökkévalóságnak tűnt”

A bagi lehajtónál szaladt autópályás rendőrhöz csütörtökön egy kétségbeesett apuka. Alig hathetes gyermekét tartotta karjában. A pici nem lélegzett…

Kovács Márk zászlósban – a mozdulatlan fiúcska láttán – csak egy pillanatra állt meg az ütő, aztán mentőt kért a helyszínre. Az Országos Mentőszolgálat mentőhelikoptert és minden mást is riasztott, miközben telefonon segített a rendőrnek az újraélesztésben.

Márk és az apuka versenyt futottak az idővel, szavak, gondolkodás és megállás nélkül tették, amit a mentésirányító mondott: arcot, szájat fújtak, mellkast dörzsöltek. Egészen addig, amíg néhány perccel később meg nem hallották a tonnás követ vállukról legurító gyermeksírást!

Az M3-a autópályán leszálló mentőhelikopter orvosa megvizsgálta a babát, majd kórházba vitték. A hős rendőr még egyszer ránézett a gyermekre, és megkérdezte az apukát, hogy minden rendben van-e, majd továbbszáguldott a következő küldetésére – írja a Pest vármegyei rendőrség Facebook-oldalán.

Egy örökkévalóságnak tűnt” – emlékezett vissza a sorsfordító kilenc percre Márk, aki aznap majdnem nem tudott szolgálatba lépni, ugyanis gyermekei lebetegedtek, de végül mégis munkába állt, mert az egyik nagymama be tudott ugrani ápolni a kicsiket.

Elolvasom a cikket