Érkezik a havazás

MH/MTI
2023. december 22. péntek. 20:33

Péntekről szombatra virradóra nyugat felől összefüggőbb csapadékzóna érkezik, amelyből a Dunántúli-középhegységben, Budapest tágabb térségében, az Északi-középhegységben és északkeleten havazás várható. Elsősorban Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében várható majd magas víztartalmú vizes, úgynevezett tapadó hó, a legtöbb a magasabb hegyvidéki területeken hullhat majd.

Szombaton ismét szeles időjárás várható, a Dunántúli- és az Északi-középhegységben óránkénti 70-80 kilométeres széllökésekre lehet majd számítani.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a következő napokban is 12 órás váltott műszakokban, 0-24 órában végzi majd a szükséges hóeltakarítási és síkosságmentesítési vagy a viharos időjárási miatti beavatkozásokat – olvasható a közleményben, amelyben kiemelték, hogy első körben a gyorsforgalmi-, majd a fő-, végül az alacsonyabb forgalmú mellékutakon végzik el a munkálatokat.

A szakemberek arra kérik a közlekedőket, hogy az időjárásnak megfelelően, óvatosan és körültekintően vezessenek, utazás előtt pedig tájékozódjanak ezen az oldalon.

Elolvasom a cikket