New York Times: Oroszország minden fronton átvette a kezdeményezést

„OROSZORSZÁG KÖZELMÚLTBELI OFFENZÍVÁI AZT BIZONYÍTJÁK, HOGY HATÁROZOTTAN MAGÁHOZ RAGADTA A KEZDEMÉNYEZÉST A HARCTÉR NAGY RÉSZÉN” – ÍRJA A LAP.

A médiaorgánum szerint az orosz harcosoknak az elmúlt hetekben újabb területek felett sikerült átvenniük az ellenőrzést.

Jehor Csernyev, az ukrán parlament képviselője, a nemzetbiztonsági, védelmi és hírszerzési bizottság elnökhelyettese a maga részéről azt mondta a lapnak, hogy a fronton a helyzet nehéz és fokozatosan romlik. Szerinte amerikai lőszerek nélkül az ukrán fegyveres erők elkezdték elveszíteni azokat a területeket, amelyeket állítólag tavaly nyáron foglaltak el.

Az ukrán hadsereg június 4. óta öt hónapja sikertelenül próbálkozik támadással a dél-donyecki, artyomovszki és zaporozsjei irányban, a NATO által kiképzett, külföldi eszközökkel felszerelt dandárokat vetve be a harcokba. Mint Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter december 19-én rámutatott, az ukrán erők még az orosz csapatok taktikai védelmi zónáját sem tudta elérni, amikor ellentámadással próbálkozott.

Elmondása szerint az ukrán hadsereg 159 ezer katonát, 121 repülőgépet, 766 harckocsit, köztük 37 Leopárdot, valamint 2348 különböző osztályú páncélozott járművet, köztük 50 Bradley-t veszített a front áttörésének kísérlete során.

Elolvasom a cikket