A visszautasított leánykérés után megölte a barátnőjét

A nőt, Yesim Demirt a kiérkező mentősök megpróbálták újraéleszteni, azonban már nem jártak sikerrel.

A szörnyű gyilkosság a Polente foknál történt Törökországban. A férfit, Nizamettin Gursut a rendőrség őrizetbe vette, azonban nekik azt állította a férfi, hogy igent mondott a barátnője, és éppen boldogan pezsgőztek a kocsinál, amikor az asszony eltűnt. Ez később kiderült, hogy hazugság volt, ugyanis dulakodás nyomait fedezték fel a hegytetőn a helyszínelők.

A szomorú tragédiáról a Metro magazin számolt be. A lap azt írta, hogy a mentősök 45 percig küzdöttek az asszony életéért, de már késő volt, a helyszínen elhunyt a becsapódás erejétől.

Gursu a megtört lelkitársat játszotta a gyilkosság után és így magyarázkodott a tett helyszínén:

Ittunk egy kis alkoholt, ünnepeltünk. Minden egyszerre történt, elvesztette az egyensúlyát és leesett – hazudta a férfi a rendőröknek. Gyorsan ellentmondásba keveredett azonban Gursu, ugyanis azt állította, hogy felhúzta a gyűrűt a nő ujjára, de azt a zsebében találták meg.

Elolvasom a cikket