Magyar férfiért rajong a brit királyi család

Egyáltalán nem túlzás a kijelentés, hogy Rostás Árpád a saját szakmájában világsztárnak számít, pedig az indulása az életben nagyon nem volt egyszerű. 1962-ben született Kaposváron, és édesanyja saját nehéz anyagi körülményei miatt a kórházban hagyta, árvaházban nevelkedett – írta a promotions.hu.

Gyermekkorában egy templomi élmény megbabonázta: nem tudta levenni a szemét Jézus Krisztusról a kereszten, miközben arra gondolt, hogy ilyen feszületet ő is tudna faragni. Elmondása szerint kis növésű gyermek volt, emiatt és roma származása miatt gyakran bántották, ezért is iratkozott be ökölvívó-edzésekre, ahol válogatottságig is vitte, de az asztalos szakmát is kitanulta.

Rostás Árpád a mesterséget igen komoly fokon űzi: dolgozott többek között a Versailles-i kastélyban 8 évig, valamint a Louvre-ban us, de a Magyar Tudományos Akadémia, a Parlament, és a Dohány utcai Zsinagóga épületén is, és készített bölcsőt Vilmos herceg fiának is.

Jelenleg Ferenc pápának készít egy trónszéket: Árpád alkotásai ott lesznek Michelangelo és Raffaello alkotásainak szomszédságában. A szék támlájára a magyar himnuszt is felfaragta, hátulján 3 nyelven (cigányul, latinul és angolul) a felirat: Tartsd meg Isten szentatyánkat.

Elolvasom a cikket