Párizs 2024 – Bach megvédte az oroszok és fehéroroszok olimpiai részvételét

MH/MTI
2023. december 23. szombat. 17:12

A NOB december 8-án közölte döntését azzal a kitétellel, hogy azok a versenyzők, akik aktívan támogatták az Ukrajna elleni háborút, nem vehetnek részt a párizsi seregszemlén, illetve a két ország képviselői kizárólag egyéni sportágakban szerepelhetnek.

„Nem értem, hogy ez a határozat miként befolyásolhatná a háború menetét Moszkva javára” – nyilatkozta a Welt am Sonntag című hetilapnak a NOB német vezetője. „Szankcionáljuk az orosz kormányt azzal, hogy zászló, himnusz és nemzeti jelképek nélkül indulhatnak a sportolók, valamint nem tartozhatnak a hadsereg vagy a biztonsági erők kötelékeibe” – tette hozzá.

Bach kitért arra, hogy nem tart Ukrajna bojkottjától a párizsi játékokon.

„Miért büntetnék meg a saját sportolóikat az orosz invázióért, és vennék el az olimpiai álmaikat? Nem támogatjuk a háborút azzal, hogy nem teljesítjük az ukránok összes követelését, ráadásul a szolidaritásunkról biztosítjuk az ukrán versenyzőket. Azzal, hogy mindkét fél elégedetlen, nyilvánvalóan jó középutat találtunk” – mondta a jövő pénteken 70 éves sportdiplomata.

Észtország, Lettország és Litvánia nemzeti olimpiai bizottságai már jelezték, hogy magyarázatot kértek a NOB-tól az orosz és fehérorosz sportolók párizsi részvételéről hozott, szerintük elfogadhatatlan döntésre.

Elolvasom a cikket