Karácsony: így ünnepelnek Betlehemben

MH/MTI
2023. december 24. vasárnap. 15:39

„Idén is lesz éjféli mise Betlehemben, de ezúttal külső dekoráció és karácsonyi fények nélkül, csak liturgiai programok lesznek a helyi keresztények számára, mert nincsenek turisták és zarándokok. Főként a békéért imádkozva fogunk ünnepelni” – közölte az MTI tudósítójával Jerzy Kraj ferences szerzetes, a jeruzsálemi keresztény információs központ igazgatója.

A helyi hagyományoknak megfelelően vasárnap délután Pierbattista Pizzaballa érsek, jeruzsálemi latin pátriárka áthalad menete élén Jeruzsálemből Betlehembe, ahol azonban a más években megszokott hangos ünneplés, a helyi cserkészzenekar helyett csendben fogják elkísérni a Születés Temploma melletti Jászol térre.

Betlehem legfőbb bevételi forrása az idegenforgalom, hetvennyolc szálloda várja 5700 szobával a helyi csúcsszezonban, karácsony környékén a vendégeket, de idén a háború miatt szinte teljesen elmaradtak a külföldiek.

Más években napi hatezer zarándok és turista lepi el ezt a települést, de idén egész novemberben mindössze 624 külföldit vettek nyilvántartásba a Palesztin Hatóság helyi szervei.

Tavaly mintegy 120 ezren, a koronavírus-járvány előtt pedig mintegy 150 ezren látogatták meg Jézus hagyomány szerinti születési helyét karácsony időszakában.

Az elmaradt bevételek miatt Jerzy atya beszámolója szerint a katolikus egyház mintegy 150 ezer betlehemi családot segít idén orvosi kiadásaikban, áramszámláik kifizetésével. Még nehezebb a háború miatt közvetlenül sújtott mintegy hétszáz keresztény helyzete a Gázai övezetben. Több egyházhoz tartoznak, közülük mintegy százhetvenen katolikusok.

Elolvasom a cikket