Nyugat-Európa maga számolja fel a kereszténységet

A rendszerváltás hajnalán Magyarországra látogatott Habsburg Ottó. Az utolsó magyar király, IV. Károly akkor már a ’80-as éveinek vége felé járó fia maga volt az élő történelem. Soha nem titkolta, hogy szimpatizál a hazánkkal, olyannyira, hogy aktív politikai pályafutása során magyar titkárságot is fenntartott.

Meghirdetett előadására sokan elmentek, de még így is kevesebben voltak, mint ahogy várható volt. Az akkori a magyar sajtót még teljesen a globalista, balliberális politika uralta, amely nem csinált nagy dobverést az idős politikus mondandójának.

Tudták, hogy miért. Habsburg Ottó súlyos jóslatot fogalmazott meg előadásában. Arra figyelmeztetett, hogy Európában a kereszténység visszaszorítása visszafordíthatatlan következményekkel járhat, mert ez az egész európai identitás aláásását jelenti, a kontinens kultúrájának a teljes megsemmisüléséhez vezet. Mint fogalmazott, a kereszténységet más ideológiával, eszmei áramlattal nem lehet helyettesíteni.

Mondandóját egy rövid, tömör mondatban foglalta össze: Kereszténység nélkül nincs Európa.

A Habsburg-ház leszármazottja nem arra gondolt, hogy az európai kereszténység nem fog ellenállni a külső támadásoknak, inkább csak erőteljesebb védekezést és összetartást szorgalmazott a „betolakodók” ellen. Akkor még a józan emberi elme el sem tudta képzelni, hogy olyan idők jönnek, amikor Európában a kereszténység üldözött felekezet lesz. Elsősorban azért, mert az öreg kontinens nyugati fele nem csak megadja magát, de saját maga fogja elősegíteni egy másik vallás, az iszlám térhódítását.

Biztos, hogy Habsburg Ottóban, de másokban sem merült fel, hogy egyes országokban a karácsonyt manapság már nem lehet nevén nevezni.

Mert mi történik Németországban? Az ottani kultúrának is a része, hogy a nyugati kereszténység legnagyobb ünnepe előtt karácsonyi vásárokat rendeznek. Csakhogy, manapság az ünnep előtti, mondhatni rituális nézelődés, bevásárlás helyszínét már nem illik karácsonyi vásárnak nevezni. Sőt, több helyen már meg is tiltották, hogy így hívják a vásári forgatagot. Helyette téli vásár, fenyővásár és még ki tudja milyen nevet kapott a hosszú időre visszanyúló hagyomány.

A nyolcszáz éves tradícióra visszatekintő karácsonyi előtti köztéri betlehem-állítás is sok nyugat-európai városban megszűnt. Franciaországban egy évekkel ezelőtt hozott rendelet szerint nem lehet közintézményekben betlehemet állítani. Még hosszan lehetne sorolni azokat a tényeket, amelyek azt bizonyítják, hogy a keresztény civilizáció állami elsorvasztás gőzerővel folyik.

Mindezt a hivatalos szervek azzal magyarázzák, hogy történetesen a karácsonyi ünnep sérti a muszlim illegális bevándorlókat. Itt értük el a történet lényegéhez. Tehát, a keresztény hit és kultúra visszaszorítása felülről irányított folyamat. Ezt nevezik önfeladásnak. Ha mindez még nem lenne elég, akkor itt van egy még ennél is vészjóslóbb eset. Németországban muszlim illegális bevándorlók megvertek egy mikulásnak öltözött férfit, mert Szent Miklós gyűlöletes személy számukra. Az ütlegelés közben azt kiabálták, hogy „ez a föld a miénk”.

Vagyis, Németországban egy virtuális területfoglalási háború zajlik. A szélsőséges muszlimok minden, a kereszténységre utaló ikonikus megnyilvánulást el akarnak tüntetni. Helyükre a saját hitük kifejezésére használt szimbólumok kerülnek. Nyugat-Európa nagyvárosainak egyes kerületeire már nem is azt mondjuk, hogy hasonlít egy keleti bazárra, mert már pont ugyanolyan, mint amilyen az illegális migránsok hazája.

A karácsonyfa pedig néhány év múlva igazi ritkaságszámba fog menni Nyugat-Európában.

A szerző főmunkatárs

Elolvasom a cikket