Rendőrkézen a Banksy rablók

Nemrég megjelent egy új Banksy alkotás, a művész ugyanis a londoni Commercial Way-en helyezett ki egy stoptáblát, amire három katonai drónt festett, azonban az alkotást nem élvezhette sokáig az utca embere, ugyanis nem sokkal a megjelenése után két férfi ellopta azt – írja a BBC. A rendőrségi közölés szerint egy embert azóta őrizetbe is vettek az esettel kapcsolatban.

A pénteken megjelent alkotást Banksy hivatalos Instagram oldalán is megjelent, ezzel megerősítve az alkotás hitelességét. A kamera felvételek alapján egy óra sem kellett, amikor megjelent két férfi és levágták a táblát és magukkal vitték.

Objektum doboz

Az esetet természetesen a közösségi média is felkapta, azonban az eset kapcsán Southwark tanácsa feljelentést is tett az eset kapcsán. A rendőrség közlése szerint a nyomozás folyamatban, a videófelvételek alapján pedig egy embert őrizetbe is vettek, akit lopással és rongálással vádolnak.

A hatóság egyúttal gondoskodott új tábla kihelyezéséről is.

Eközben Banksy rajongói egyértelmű, tűzszünetre való felhívásnak tekintik az alkotást, miután az angol művésznek nem ez az első, a Gázai övezetet érintő alkotása. Banksy korábbi projektje, a 2017-es Walled Off hotel Betlehem városában épp a Gázai övezet visszásságaira kívánta felhívni a figyelmet. A kiállításnak teret adó épület ablakai ugyanis a sokat vitatott falra néztek, amiről a művész azt mondta: „A legrosszabb kilátás bármely hotel közül a világon”.

Természetesen a helyszínválasztás sem lehet véletlen, hiszen a Commercial Way szószerint szó szerint, kereskedelmi utat jelent.

A Banksy művet azóta egy helyi művész már reprodukálta.

Elolvasom a cikket