A Times szerint újabb háborúk jöhetnek jövőre

Roger Boyes úgy véli: Venezuela rátámadhat a Guyanára az olajban gazdag földek megszerzéséért. Észak-Korea továbbra is felelőtlenül kísérletezik az atomfegyverrel, és ebből akár egy nem szándékos viszály is kialakulhat. Sőt, az is „benne van a pakliban”, hogy Kína megpróbálhatja lerohanni Bhutánt és meglepheti Indiát.

Boyes hozzátette, hogy aligha érhet véget a háború Ukrajnában, valamint Gázában.

A szerkesztő szerint mindkét konfliktus kiterjedhet a jövőben a közvetlen térségre, mert az Biztonsági Tanács már nem elég hatékony, hogy elejét vegye a felgyorsuló nemzetközi hadviselésnek.

Sok múlik az amerikai elnökválasztáson

Azt is megjegyezte, hogy Tajvanon alig két hét múlva olyan elnök kerülhet hatalomra, aki nem kér a kínai feltételekből. „És ha a Nyugat jelentősen megtámogatja, akkor Peking elszabadulhat” – hangsúlyozta.

Sőt, Boyes szerint eljöhet az a pillanat is, amikor Putyin ajánlatot tesz Kijevnek: egyezzen bele a Krím elvesztésébe, és akkor hosszabb távon csatlakozhat az EU-hoz, a NATO-hoz azonban nem.

A Times szerzője végül leszögezte, hogy ezek a forgatókönyvek attól függenek,

visszatér-e a Fehér Házba „a legújabbkori amerikai történelem legborzasztóbb elnöke”.

„A háború és béke annak a függvénye, hogy Trump lesz-e a következő év embere” – jelentette ki Roger Boyes.

Elolvasom a cikket