Az igazság az, hogy a hagyomány szerint a mosás minden egyházi ünnepen tilos. A régiek azonban nemcsak ilyenkor, hanem kedden, pénteken – nagypénteken meg aztán különösképpen –, szombaton és vasárnap sem mostak, hiszen úgy tartották, amennyiben ezt valaki megszegi, belecsap a villám a házába vagy a levetett ruhájába.
Az adventi időszakban sem példa nélküli ez a babona, ugyanis december 13-án, Luca napján is tilos volt mosni, sőt, dologtiltó napról lévén szó, főzni, sütni vagy varrni ugyanannyira kerülendő volt.
Sokszor említik még ma is, hogy rosszat jelent, ha egy asszony vagy lány karácsonykor mos, esetleg szárít. Úgy tartották elődeink, hogy a ruhaszárító rúdra a marha bőre jut fel, ez pedig egy állat pusztulását, nagy általánosságban pedig balszerencsét szimbolizál. Egy szélsőségesebb elmélet szerint egészen vízkeresztig nem szabad kitisztítani az öltözetünket, mivel akinek a ruhája a padláson szárad, rövidesen meghal.
Ebből adódóan az új év első napján sem szabad mosni, de ekkor főként a teregetés a megbocsáthatatlan, ugyanis azt jelképezi, hogy kirázzuk a pénzt.
Szárítani valójában minden olyan napon tilos volt, amikor a boszorkányok különösen aktívak – így a nagyhéten, pünkösdkor és szentestéről vízkeresztig –, mert azok a hiedelem szerint szerencsétlenséget szőnek a ruhába.
