A Mária-jelenéseknek számos csoportja van a szobrok tudományosan meg nem magyarázható, véres könnyezésétől kezdve a különféle csodás eseményekig. Mi most azokat gyűjtöttük össze, amelyek során a hit szerint – és olykor a tudomány által sem megcáfoltan – Jézus anyja jelent meg a látnokoknak vagy akár a több ezer fős tömegeknek.
A guadalupe-i Boldogságos Szűz
„A mexikói emberek, több mint két évszázad tapasztalata és kudarcai után, csakis a Guadalupei Szűzben és a Nemzeti Lottóban hisznek” – írta Octavio Paz mexikói költő 1974-ben.
A spanyol ajkú amerikai országokban különös jelentéssel bír a – latin szappanoperákban is gyakran említett – Guadalupe-i Szűz és az őt ábrázoló kép, amely a Spanyolországtól függetlenné váló Mexikó vallási, nemzeti jelképévé és egész Latin-Amerika mindennapjainak részévé vált.
A hagyomány szerint 1531. december 9-én (egy évtizeddel azt követően, hogy Hernán Cortés elfoglalta az azték fővárost) egy megkeresztelt indián, bizonyos Juan Diego a mai Mexikóváros külterületén található Tepeyac-dombon egy fiatal nőt látott, aki Szűz Máriaként, az „igaz istenség anyjaként” mutatkozott be.
Az asszony navatl nyelven szólította meg a férfit, és azt kérte, hogy építsenek templomot a tiszteletére azon a helyen. A meglepett indián rögvest el is ment Juan de Zumárraga püspökhöz, aki azonban nem hitt neki, és bizonyosságot akart.
A szűz megígérte Diegónak, hogy két nap múlva megadja, amit kérnek tőle. Időközben az indián nagybátyja megbetegedett, ezért elindult, hogy papot hívjon hozzá, így nem ment vissza a dombra a szűzhöz.
A történet szerint egy nappal később, 12-én a nő azonban így is „rátalált” Diegóra, és gyengéden szemére hányta, hogy nem egyből hozzá fordult. A rokon hamarosan felépült, Mária pedig elküldte az indiánt, hogy gyűjtsön virágot.
A decemberi zimankó ellenére rózsákra bukkant, amelyeket a köpenyébe rejtve vitt a püspökhöz. Amint a tilmából a földre hullottak a szirmok, a köpeny anyagán csodás módon a Guadalupe-i Szűz – angyal tartotta félholdon álló, imádkozó – alakja jelent meg, amely máig látható. A Guadalupe név eredete egyébként vitatott.
A jelenés helyén két héttel később már fatemplom állt, a manapság évente 20 millió embert vonzó bazilika pedig 1709-re épült fel. Ebben őrzik Diego köpenyét, amely a legenda szerint már az első templomavatáskor meggyógyított egy nyílvesszővel nyakon lőtt indiánt, és máig számos megmagyarázhatatlan történet kapcsolódik hozzá.
A kép színezésének módját a tudomány egyszerűen képtelen megállapítani, ecset nyoma egyáltalán nem fedezhető fel, és az sem teljesen világos, hogyan nem porladt még szét az állítólag agávérostokból készült tilma, amelyben nem tett kárt 1791-ben a salétromsav, 1921-ben pedig egy pokolgépes robbantás sem. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy a szűz szemében 13 apró alak tükröződik.
„Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”
Hideg, borús februári nap volt. Dél körül járt az idő. Bernadette Soubirous, a Pireneusok lábánál fekvő francia városka, Lourdes molnárjának legidősebb lánya húgával, Marie-val és a szomszéd kislánnyal épp rőzsét szedett a hegyi patak partján.
Mivel kevés tűzifának valót találtak, úgy döntöttek, átmennek a patak túloldalára. A gyakran betegeskedő, vékonyka 14 éves Bernadette eleinte vonakodott mezítláb a patakba gázolni, ám egy idő után mégis rászánta magát.
Már épp levette a facipőjét és harisnyáját, amikor különös zúgást hallott, majd eltűntek előle a fák, nagy fehérséget látott, és a közeli barlangnál egy vakítóan sugárzó szellemalak jelent meg előtte.
E látomás napja, 1858. február 11-e teljesen megváltoztatta a kislány életét. Az alak a harmadik találkozás alkalmával már meg is szólította őt, március 25-én pedig így felelt a kilétéről érdeklődő Bernadette-nek: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás”.
Szűz Mária július 16-ig 18 alkalommal jelent meg a lány előtt. Bár volt, hogy egy látomás során több tízezren kísérték el Bernadette-et, a titokzatos hölgyet egyedül csak a lány látta.
A Massabielle-hegy barlangjában, a jelenések helyén fedezte fel Bernadette a Szűzanya útmutatása alapján a mára világhírűvé vált gyógyforrást, ahol már számtalan beteg nyerte el gyógyulását. A forrás feletti sziklára épült templomot évente mintegy hatmillió zarándok keresi fel.
A látomásai hatására apácának álló Bernadette 1879-ben, 35 éves korában csontturberkulózisban halt meg. Maradványait 30 évvel később, boldoggá avatásakor hantolták ki.
Kiderült, hogy míg a kezében tartott kereszt és rózsafüzér is oxidálódott, a holttest tökéletesen ép maradt. Két orvos – egymástól függetlenül – is megállapította, hogy külső beavatkozásnak, balzsamozásnak nyoma sincs.
A nap zuhan a föld felé.
„Én is az égbe fogok jutni?” – kérdezte gyermeki őszinteséggel a tízéves Lúcia egy fehérbe öltözött asszonytól, aki egy villámlásnak hitt fényvillanás után jelent meg neki és két unokatestvérének, a kilencéves Franciscónak és a hétéves Jacintának 1917. május 13-án egy kis portugáliai falu, Fatima közelében. A válasz igenlő volt.
Az istenfélő gyermekek – akiket elbeszélésük szerint egy évvel korábban három alkalommal is meglátogatott egy angyal – meglehetősen bátran viselkedtek a Szűzanya társaságában, aki azt kérte tőlük, hogy a következő hónapok 13. napján jöjjenek el ismét a helyszínre.
Jézus anyja felszólította őket, hogy imádkozzanak sokat a világért. A jelenés hírét nem bírták magukban tartani, így a következő hónapokban számos – az első világháború pokla közepette csodára váró – ember sereglett a Cova da Iria nevű helyre, hogy láthassák Máriát.
Október 13-án, a hatodik találkozásnál már 70 ezren gyűltek össze, ekkor került sor a számos módon megörökített, több percen át tartó napcsodára, amikor az „ezüstkoronggá váló” égitest megnőtt, és forogva „zuhanni” kezdett a föld felé.
„A hatalmas tömeg a csodálatos esemény láttára térdre esett, a Hiszekegyet, az Üdvözlégy Máriát és a tökéletes bánatot imádkozta minden ajak” – írta később az eseményről Manuel Nunes Formigao, Ferreira kanonokja.
A látnok gyermekek közül – akiket a hitetlenkedő világi hatóságok megpróbáltak rávenni, hogy vonják vissza állításaikat – a két testvért hamarosan elragadta a spanyolnátha.
Lúcia viszont a szűz ígérete szerint hosszú életet kapott. Évtizedekkel később ő árulta el az egyháznak, milyen titkokat, üzeneteket bízott rájuk Mária a pokollal és az emberiség jövőjével kapcsolatban.
Volt köztük utalás a világháborúkra, az orosz kommunizmusra és egy fehér ruhás alak puskatűz általi halálára is. Az egyház szerint ez utóbbi II. János Pál pápa 1981. május 13-i merényletét jósolhatta meg.
Az egyház által végül 1930-ban elismert jelenés helyszínén Szűz Mária kérésének megfelelően bazilika épült, amely ma az egyik legnagyobb európai búcsújáró hely. Különösen május 13. és október 13. között látogatják a zarándokok.
Egy muzulmán országban
1968. április 2-án kora este egy muszlim buszszerelő, bizonyos Fárúk Mohamed Atva Kairó egyik külvárosában, Zeitounban munka közben átpillantott az utca túloldalán lévő kopt templomra, amelynek tetején, a főkupola mellett egy fehér ruhás nőt látott meg.
Azonnal arra gondolt, hogy valaki öngyilkosságot akar elkövetni, így riasztotta a rendőrséget. Hamarosan nagy tömeg gyűlt össze a templom körül, ám a sugárzóan fényes asszony néhány perc múlva eltűnt a szemük elől.
Gyorsan elterjedt a szóbeszéd, hogy a kopt keresztények és a muzulmánok által is tisztelt Szűz Mária jelent meg a templomtetőn. (A hagyomány szerint a templom közel esett ahhoz a helyhez, ahol a Szent Család megszállt, miután Heródes üldözései miatt Egyiptomba menekült.)
Egy héttel később az eset megismétlődött, ám akkor sem tartott egy-két percnél tovább. Ezt követően a jelenések gyakoribbá váltak, olykor hetente két-három alkalommal, főként hajnalban lehetett látni a rejtélyes nőalakot az azóta már a Fényességes Szent Szűz nemzeti szentélyre átnevezett templom tetején. Olykor néhány percre, máskor több mint egy órára.
VI. Cirill, a kopt ortodox egyház pápája bizottságot hívott össze az ügy kivizsgálására, és már május 5-én „Istentől származónak” ismerte el a jelenéseket. Természetesen a rendőrség is nagy erőkkel vizsgálódott. Eleinte úgy vélték, csak az utcai lámpák fényének visszaverődését lehet látni, majd annak a lehetőségét elemezték, hogy valaki odavetítette a jelenséget a szomszédos épületekről.
Végül nem találtak magyarázatot az egészen 1971 májusáig fel-felbukkanó női alakra, akiről még az egyiptomi szovjet nagykövet is beszámolt Moszkvának. Néhány nap múlva persze leváltották felettesei. Egyszerűen nem létezett alternatív magyarázat, az egyiptomi kormány is elfogadta a jelenéseket valóságosnak.
A rejtélyes nőt több százezren látták a saját szemükkel, többek között maga Gamal Abden-Nasszer egyiptomi elnök is. A fényképészeti manipulációt kizárhatjuk, ugyanis számos független forrás is lencsevégre kapta, és még az egyiptomi televíziónak is sikerült felvételt készítenie róla.
Ennek ellenére számos szkeptikus maradt, akik szerint csupán „szakaszos fényvillanásnak” vagy mikroföldrengések fényjelenségeinek lehettek a tanúi. Voltak, akik úgy vélték, mindez egyfajta vallási tömeghisztéria lehetett, ám ők rendszeresen elfelejtik megemlíteni, hogy nem csupán a keresztények és a muzulmánok, de még a nem hívők is tisztán látták a fényes alakot, aki olykor áldást osztott, máskor egy gyermeket fogott az ölében, néha pedig csak sétált. De sohasem beszélt.
A Szó Anyja
A 16 éves Alphonsine Mumureke 1981. november 28-án a ruandai Kibeho falucska bentlakásos katolikus iskolájának büféjében különös hangot hallott, amely „lágyabb volt, mint a levegő és édesebb, mint a zene”.
Egy, a padló felett lebegő asszonyt látott, aki „Nyina wa Jambóként” mutatkozott be, ami annyit jelent: „a Szó Anyja”. Egy erőszakos eseménysorozatról beszélt. A lány rögtön felismerte, hogy a Szűzanya látogatta meg őt.
Iskolatársai és a tanárok nem hittek neki, sőt gúnyolni és terrorizálni kezdték a jelenésről beszámoló Alphonsine-t. Hetekkel, hónapokkal később állítólag még négy lánynak és egy fiúnak is többször megjelent az égi tünemény, aki szüntelen imádságra buzdította a gyermekeket, hogy elkerüljenek egy szörnyű háborút.
Az elbeszélések szerint a poklot, a tisztítótüzet és a mennyet is bemutató, olykor több órán át is tartó, apokaliptikus látomások során erőszak, oszló holttestek, pusztulás jelent meg előttük, és látták, amint a faluhoz közeli folyók vérvörössé válnak.
Az utókorból nézve az valószínűsíthető, hogy – az Alphonsine esetében 1989-ig elhúzódó, rendszertelenül érkező – jelenések az 1994 áprilisában kezdődött ruandai népirtásra utalhattak, amely során a gyarmati időszakban elnyomott hutu szélsőségesek több mint 800 ezer tuszit és mérsékelt, a két törzs közti kiegyezést támogató hutut gyilkoltak le a mindössze hétmillió fős, fiatal afrikai országban.
A kicsiny ruandai faluban, Kibehóban két tömegmészárlásra is sor került, az egyik 1994 áprilisában, a másik egy évvel később zajlott le, amikor több mint ötezer menekültet lőttek halomra a fegyveresek. Alphonsine és férje is ekkor hunyt el.
Az egyház végül 2001-ben három lány esetében ismerte el, hogy megjelent nekik Szűz Mária. A „Szomorú Szűzanya szentélyének” is gyakran nevezett kibehói zarándokhelyet – amely Afrika egyetlen, az egyház által hivatalosan is elismert kegyhelye – évente félmillió hívő keresi fel. A Kibehói Miasszonyunk ünnepét november 28-án tartják.
A vitatott jelenés
Egy évvel Tito halála után és tíz évvel a jugoszláviai háború kitörése előtt, 1981. június 24-én este hat óra körül a bosznia-hercegovinai Međugorje falu melletti dombon hat gyermek különös dolgot vélt látni.
Ivanka Ivanković vette először észre a tüneményt, majd felkiáltott: „Ott van a szűz!” Elmondásuk szerint az előttük megjelenő Szűz Mária hosszú szürke ruhát, fehér fátylat viselt, a haja fekete, a szeme pedig kék volt, egy felhőn állt, és a fején csillagkoronát viselt.
A fiatalok 18-20 évesnek becsülték az asszonyt, aki a Béke Királynőjének nevezte magát.
A négy lány és a két fiú másnap is látni vélte a „Gospát”, vagyis az úrnőt, akit – egyikőjük nagyszülőjének tanácsára – egy alkalommal le is locsoltak szenteltvízzel, hogy megbizonyosodjanak arról, nem a gonosz lélektől származik. A szűz felszólította őket, hogy figyelmeztessék a világot a Sátán veszélyeire, és hogy imádkozzanak minél többet.
Sokat vitatott állításuk szerint hármuknak azóta is minden egyes nap megjelenik Mária, aki vagy a falu templomában, vagy az otthonaikban berendezett kis kápolnában mutatja meg magát nekik, és ad üzenetet.
Az egyház az elmúlt években több alkalommal is kinyilvánította, hogy nem ismeri el a međugorjei jelenéseket, az egyházi vizsgálatok szerint nem történnek természetfölötti események a helyszínen (néhányan azonban azt nem tagadják, hogy 1981 nyarán valóságosak voltak a látomások).
A tudományos elemzések sem tudják bizonyítani a Szűzanya állandósuló megjelenéseit.
A nagyfokú szkepticizmus ellenére a hivatalos zarándoklatok nincsenek megtiltva, sőt számos egyházi elöljáró biztatja a híveket, hogy látogassák meg Međugorjét.
Évente milliós számban érkeznek a katolikus hívek a kisvárosba, ahol – egyes püspökök kifejezett tiltása ellenére – akár kézrátételben is részesülhetnek az egykori látnokoktól.
Mária országa
Szent István király a hagyomány szerint halála előtt, 1038-ban Szűz Mária oltalmába ajánlotta a fiatal Magyar Királyságot. Az azóta eltelt csaknem ezer évben a magyar nép mindvégig különleges figyelemmel fordult Jézus édesanyja felé, akit a Magyarok Nagyasszonya néven is emlegetnek.
Tiszteletére a Kárpát-medencében számos kegyhely alakult, amelyekhez többtucatnyi csodatétel fűződik: a tatár-török pusztítást és egy tűzvészt is túlélő csíksomlyói kegyszobortól kezdve a többször is könnyező máriapócsi ikonon át az egy álom segítségével megtalált máriabesnyői elefántcsont Mária-szoborig.
A legendák szerint a Szűzanya többek között megjelent a mai Mátraverebély-Szentkút közelében a XI-XII. század környékén egy néma pásztorfiúnak, akinek később megeredt a nyelve, miután ivott egy frissen előtörő forrásból.
1687-ben a török pusztította, a reformátusok kezére kerülő Máriagyűdön látták a katolikus hívők, míg 1838-ban Hercegszántón parasztemberek egy kút vizében, majd egy fűzfa mellett vélték látni a szüzet, aki előtt a hagyomány szerint még az ökrök is térdet hajtottak.
1947 júliusában pedig megmutatott egy gyógyító erejű vízforrást egy asszonynak a mai Fallóskúton, amely az előzőekhez hasonlóan komoly búcsújáróhellyé lett az eltelt évtizedek során.
Az utóbbi idők egyik leghíresebb, magyar vonatkozású, „állítólagos” Mária-jelenésére az erdélyi Szőkefalván került sor. A látását a cukorbetegsége miatt elveszítő, és a más súlyos betegségeivel járó szenvedéseit mindvégig türelmesen viselő Marián Rózsika 1995 januárjától kezdve hónapokon át egyfajta vörös fényt látott, amely naponta többször is megjelent neki.
Elmondása szerint június 17-én este imádság közben szólt először hozzá egy női hang, amelyet ő a Szűzanyához társított. Egy évtizeden át általában évi három alkalommal jelent meg a látnoknak.
1995 és 1998 között nem beszélhetett róla senkinek, az ezt követő évek során azonban a 10-15 percig tartó jelenések már nyilvánosak voltak a családi házban, majd az udvaron, később pedig Szőkefalva templomában.
Az utolsó alkalomra 2005. június 17-én került sor, ahol már több mint 10 ezer fő jelent meg. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek engedélyezte, hogy ezen alkalmakkor több tucat pap vegyen részt, és ünnepi szentmisét mutassanak be.
Szűz Mária a román és magyar nyelven is „közvetítő” látnok szerint legtöbbször imádságra buzdított. A jelenések során csodás gyógyulásokról számoltak be, ám a 2011-ben elhunyt Rózsika sohasem kérte Jézus anyját, hogy adja vissza neki a szeme világát.
