Lloyd Austin: Iráni támogatású milíciák ellen intéztek amerikai légicsapásokat Irakban

MH/MTI
2023. december 26. kedd. 9:29
Frissítve: 2023. december 26. 9:30

Az amerikai gépek három célpontot támadtak, köztük a síita Katáib Hezbollah szervezet ottani állásait.

A közlemény szerint az amerikai műveletnek „voltak halálos áldozatai” a megtámadott csoportok tagjai közül.

Adrienne Watson, az amerikai elnöki hivatal nemzetbiztonsági tanácsának szóvivője elmondta, hogy a csapásokra Joe Biden elnök adott parancsot.

Hozzáfűzte, hogy az erbíli dróntámadásban három amerikai sebesült meg, egyikük életveszélyesen.

Az amerikai beszámolók szerint a Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael ellen október elején intézett támadása és az azt követő izraeli megtorló hadművelet kezdete óta az iráni támogatású szervezetek már száznál több támadást hajtottak végre amerikaiak ellen Irakban és Szíriában. „Az Egyesült Államok az általa választott időpontban és módon cselekszik, ha ezek a támadások folytatódnak” – fogalmazott közleményében Adrienne Watson.

Erik Kurilla, az illetékes amerikai parancsnokság vezetője pedig azt írta: az amerikai csapások „célja, hogy elszámoltassák azokat a csoportokat, amelyek közvetlenül felelősek a nemzetközi erők elleni támadásokért Irakban és Szíriában, és korlátozzák képességeiket arra, hogy a továbbiakban is ilyen akciókat hajtsanak végre. A jövőben is meg fogjuk védeni erőinket” – tette hozzá a tábornok.

Elolvasom a cikket