Terrorakcióra készülőket ölt meg az izraeli hadsereg a Gázai övezetben

MH/MTI
2023. december 26. kedd. 12:24

A hadsereg közlése szerint az izraeli erők időben észrevették az iszlamista fegyvereseket, és egy repülőgépről csapást intéztek ellenük.

A hadsereg azt is jelezte, hogy a tengerről, a levegőből és a szárazföldről egyaránt folytatja műveleteit a Gázai övezetben a térséget irányító Hamász palesztin szélsőséges szervezethez tartozó célpontok ellen. Az övezet déli részén egy nap alatt több mint száz célpontot támadtak, köztük alagutak lejáratait, terrortámadások előkészítéséhez használt infrastruktúrákat és katonai létesítményeket.

A palesztin média a helyi egészségügyi hatóságok közlését idézve kedden tíz halottról és több sebesültről számolt be a Gázai övezetben, az egyiptomi határhoz közeli Hán-Júniszban egy épület és egy jármű elleni izraeli támadás nyomán.

Az izraeli hadsereg pedig azt jelentette be, hogy hétfőn a palesztin övezet déli részén fegyveres összetűzésben meghalt két tartalékos katona – egy 24 és egy 25 éves -, és súlyosan megsebesült az ejtőernyősök egyik tartalékosa.

Egy további izraeli katona amiatt halt meg, hogy veszélyes gombafertőzést kapott el a Gázai övezetben. Súlyos végtagsérülésekkel érkezett az asdódi Aszuta Kórházba, ahol megállapították, hogy kezelésre rezisztens gombákkal fertőződött meg. Az izraeli közlés szerint további tíz izraeli fertőződött meg hasonló gombákkal, melyek miatt keletkezhettek, hogy a gázai talaj szennyvízzel fertőzött.

A másik palesztin területen, Ciszjordániában, a Hebrontól délre fekvő al-Favar menekülttáborban az izraeli egységek megöltek két palesztint, a tizenhét éves Ahmed Jarit és a harmincegy éves Ibrahim at-Titit.

Túl-Karm mellett, Núr Al-Samsz menekülttábor egyik épületében több tucat fegyvert, lövedéket és hadieszközt találtak, melyeket a katonák megsemmisítettek. Nyolc gyanúsítottat letartóztattak a ciszjordániai településen tartott razzián – közölte a hadsereg.

A katari al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió beszámolója szerint Libanonból hat rakétát indítottak a Dov-hegy térségében lévő izraeli állásokra. A támadást a libanoni síita Hezbollah milícia vállalta magára.

Galilea északi részén, egy útkereszteződésben ezt követően, kedden több százan tüntettek tiltakozásul amiatt, hogy a Hezbollah harcosait nem távolították el a határról.

Elolvasom a cikket