Michigan államban elutasították a Trump előválasztási kizárását célzó kezdeményezést

MH/MTI
2023. december 27. szerda. 18:17

Négy michigani választópolgár kezdeményezte Trump kizárását a február 27-én tartandó előválasztásból arra hivatkozva, hogy az egykori elnök szerepet játszott a Capitolium 2021. január 6-i ostromában. A beadványban a 14. alkotmánykiegészítésre hivatkoztak, amely eltiltja a további közhivatal viselésétől azt az alkotmányra esküt tett tisztségviselőt, aki „zendülésben érintett”.

Michigan állam legfelsőbb bírósága szűkszavú határozatában közölte: úgy ítélték meg, hogy a testületnek nem kell foglalkoznia a kezdeményezők által felvetett kérdésekkel.

Donald Trump a Truth Social nevű közösségi médiaoldalon azt írta: a michigani bíróság „határozottan és jogosan” zárkózott el a Demokrata Párt „elkeseredett kísérletétől”, hogy kizárják őt a republikánus elnökjelöltségre pályázók közül a helyi előválasztáson.

A michigani döntés éles ellentétben áll azzal a határozattal, amely Colorado államban született múlt héten. Colorado állam legfelsőbb bírósága helyt adott a 14. alkotmánykiegészítésre hivatkozó beadványnak, és kimondta, hogy Donald Trump nem szerepelhet a republikánus előválasztás helyi indulói között.

Trump kampányszóvivője közölte, hogy az Egyesült Államok legfelsőbb bíróságánál fellebbeznek a coloradói döntés ellen.

Elolvasom a cikket